2025. 07. 25., péntek, 11:35
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt nem vette észre a szabályosan közlekedő biciklist.
A vádlott 2024 novemberében a kaposvári vasútállomás közelében úgy fordult meg személygépkocsijával, hogy csak a saját forgalmi sávjának forgalmát ellenőrizte. A nő arra már nem figyelt, hogy az ellenkező sávokat záróvonal választja el egymástól, valamint a másik sáv szélén kerékpározó sértettet sem észlelte.
A terhelt már majdnem befejezte a szabálytalan kanyarodást, amikor a sértett kerékpárjának ütközött járműve elejével. Az ütközés hatására a sisakot viselő sértett az út melletti egyik parkolóhelyre esett és egyebek mellett nyolc napon túl gyógyuló bordatöréseket szenvedett.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.