2025. 07. 25., péntek, 15:25
Több mint 25 milliárd forintos beruházással nyitotta meg első európai gyárát a kínai Jiecang Linear Motion Kaposváron. Az új üzem 200 embernek ad munkát, termékeik döntő többsége pedig a nyugat-európai piacokra kerül.
Ünnepélyes szalagátvágással avatták fel a Jiecang Linear Motion új gyárát Kaposváron, amely nemcsak a város, hanem a kínai székhelyű vállalat életében is mérföldkőnek számít. A több mint 25 milliárd forint értékű beruházás a Jiecang első európai üzeme, ahol évente 650 ezer alkatrészt gyártanak majd többek között bútoripari, orvostechnikai és ipari automatizációs felhasználásra.
Három kontinens után Európában is jelen a Jiecang
Hu Renchang, a Jiecang Linear Motion elnök-vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a kaposvári beruházás a vállalat harmadik külföldi beruházása, az Egyesült Államok és Malajzia után. Mint fogalmazott, a cég bizalma nagy az európai piacban, és Magyarország földrajzi elhelyezkedése, valamint üzleti környezete különösen kedvező számukra.
A közelség Németországhoz és Ausztriához – ahol már működnek leányvállalataik – tovább erősíti az együttműködési lehetőségeket. A vezérigazgató azt is elmondta: új termékek gyártását is fontolgatják, többek között az autóipar területén is.
Jó helyszínt választottak az európai terjeszkedéshez
– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédében kiemelte, hogy a Jiecang a világ egyik vezető szereplője a hidraulikus rendszerek gyártásában, és kaposvári beruházásuk a zöldmezős fejlesztések egyik sikertörténete.
A termelés 95%-át exportálják, elsősorban Nyugat-Európába, amely a magyar exportteljesítmény növekedéséhez is hozzá fog járulni. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy Somogy vármegye ipari teljesítménye 2014 óta 320 milliárdról 750 milliárd forintra nőtt, azaz csaknem 2,5-szeresére bővült az elmúlt évtizedben.
Szita Károly polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy ez a beruházás Kaposvár történetének egyik legnagyobb ipari fejlesztése.
Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt a munkanélküliségi ráta az országos átlag fölött volt, de a kormánnyal közösen aláírt Modern Városok Program, valamint a 67-es gyorsforgalmi út megépítése áttörést hozott a gazdaságban. Ma már mindössze ezer körüli a munkanélküliek száma a városban, és a cél egy erős, innovatív gazdaság megteremtése.
A most elkészült gyár 200 új munkahelyet jelent – ez pedig 200 család megélhetését is biztosítja.
Az ünnepségen Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a jelenlévőket.
A beszédeket követően a résztvevők ünnepélyesen átvágták a szalagot, ezzel hivatalosan is elindítva a Jiecang kaposvári gyárának működését.
Az eseményről készült gelériát itt találja.