2025. 06. 25., szerda, 11:08
A magyar önkormányzatokat megillető uniós források ügyében tartott megbeszélést Brüsszelben több nagyvárosi polgármester, köztük Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.
A küldöttség tagjai – Szita mellett Nemény András (Szombathely), Papp László (Debrecen) és Cser-Palkovics András (Székesfehérvár) – két uniós biztossal, Raffaele Fittóval és Piotr Serafinnal folytattak egyeztetést a támogatások jövőjéről.
Szita Károly hangsúlyozta: nem politikai szándék vezette őket, és nem ajándékért jöttek, hanem a magyar városokat jogosan megillető forrásokért. Mint mondta, „a pénzünket kérjük vissza, hogy folytatni tudjuk az iparosítást, korszerűsítsük az orvosi rendelőket, építsünk utakat és kerékpárutakat, valamint energiahatékony fejlesztéseket hajtsunk végre”.
A találkozó megszervezéséért Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek mondott köszönetet, és egyértelművé tette: „településeinken élőknek a lehető legtöbb jót szeretnénk nyújtani, pártállástól függetlenül. Ezért kértük a biztosokat, hogy a politikai viták ne akadályozzák a helyi közösségek fejlődését.”
Szita kiemelte: az uniós támogatások jog szerint járnak, nem kiváltságok, és azt kérik, hogy Brüsszel ellenőrizze ugyan a felhasználást, de ne tartsa vissza az alapvetően járó forrásokat.
Mosolyogva távoztunk, de a puding próbája az evés"
– fogalmazott sokatmondóan a polgármester a találkozó után.
A magyar városvezetők egyhangúlag jelezték: a cél, hogy az emberek életminősége javuljon, és ehhez a megígért, de még visszatartott uniós támogatások mielőbbi lehívása elengedhetetlen.