Kimagasló eredménnyel tértek haza Prágából a zeneiskola fúvósai

2025. 06. 25., szerda, 17:20

Június 20. és 22. között adott számot tudásáról a kaposvári zenekar, amely végül a pontszámok alapján történő helyezésnél Arany diplomához vezetett.

Nemzetközi versenyen öregbítette Kaposvár hírnevét a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara: június 20. és 22. között Prágában fújták el kiemelkedő eredménnyel nótájukat egy Fúvószenekari Versenyen és Fesztiválon.

A korcsoport második legmagasabb pontszámával Arany diplomát érdemeltek ki a kaposvári fiatalok, azonban nemcsak élményekkel, hanem hasznos tapasztalatokkal is gazdagodtak.

– A zsűri amellett, hogy értékelte a produkciót, külön figyelmet fordított minden másra is: a karmester munkájára, a zenekar munkájára, így a verseny után számos hasznos szakmai tudással és tanáccsal is gazdagodtunk, amelyeknek köszönhetően egy újabb fejlődési szakasz veheti kezdetét a zeneiskola életében – mondta Szabó Klaudia, az intézmény művészeti igazgatóhelyettese. Hozzátette: a szép eredmény mögött 56 fő fél évnyi kemény és áldozatos munkája van. A zenekar tagjai a hétköznapok mellett hétvégén is lelkiismeretesen próbáltak.

A színvonalas versenyen Kaposvár mellett Dunakeszi képviselte hazánkat, azonban a mezőnyben voltak még svájci, osztrák és lett zenekarok is.

Ezeket olvasta már?