támogatott tartalom Sztárparádéval várja a nagyérdeműt júliusban a Szentjakabi Nyári Esték

2025. 06. 20., péntek, 14:32

Hat év szünet után ismét színházi estékkel várja a közönséget a Szentjakabi Bencés Apátság nyári színpada. Három júliusi csütörtökön lesznek előadások, ezeken országosan ismert és elismert művészek lépnek fel, többüket először láthatunk játszani kaposvári színpadon.

A Szentjakabi Nyári Esték július 3-án, a Pesti Művész Színház Eszeveszett Primadonnák című előadásával kezdődik. Július 10-én az Újszínház "Jó a rosszat elfeledni" című, Karádi Katalinnak emléket állító Gregor Bernadett-estje, július 17-én pedig szintén az Újszínház Zserbótangó című előadása látható majd. A darabok a korábbi évek közönségigényeinek megfelelően kerültek kiválasztásra.

Gregor Bernadett Olyan nagynevű színészek látogatnak el az idén hozzánk, akik még nem játszottak soha kaposvári színpadon. Bemutatkozik a közönség előtt három Kossuth-díjas művész – Esztergályos Cecília, Tordai Teri és Dörner György mint rendező – , illetve Gregor Bernadett Érdemes művész, Timkó Eszter Jászai-díjas színésznő, továbbá a nevettetés nagymesterei: Egyházi Géza, Csengeri Attila és Borbáth Ottília.

Esztergályos Cecília A hagyományokhoz hasonlóan július hónap első három csütörtökjén 21.00 órakor kezdődnek az előadások.
Július 3-án tehát Eszeveszett Primadonnák (a Pesti Művész Színház előadása), július 10-én a „Jó a rosszat elfeledni” Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére (az Újszínház előadása), illetve július 17-én Zserbótangó címmel szintén az Újszínház előadása.


Jegyárak: 5.500.- Ft
Kaposvár kártyával 10% kedvezmény. A kedvezmény online vásárlásnál nem érvényesíthető. Jegyek a www.jegy.hu oldalon, a Csiky Gergely Színház jegyirodájában, illetve a kaposvári Tourinform irodában vásárolhatók.


Az autóval érkező látogatók a Monostor utcában tudnak parkolni. A busszal érkezők a helyszínre a 19.25 vagy 20.15-kor induló busszal tudnak érkezni. 10-én a menetrend szerinti utolsó busszal, 22.45-kor tudnak hazamenni, 3-án és 17-én pedig egy plusz járat áll rendelkezésükre, 23.45-kor.

Ezeket olvasta már?