2025. 06. 18., szerda, 07:48
A Somogy Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a somogyi férfival szemben, aki élettársa édesapját olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett másnap belehalt az elszenvedett sérülésekbe.
A vádirat lényege szerint a vádlott 20 éve él élettársi kapcsolatban a sértett lányával, akivel közös gyermekeik is születtek. A család nem költözött el a szülői házból, így a sértettel közös háztartást tartottak fenn.
Az egyébként személyiségzavarban szenvedő terhelt az együttélés során nem nézte jó szemmel a sértett gyakori alkohol fogyasztását és azt sem, hogy számos alkalommal kritikával illette lánya életvitelét, nevelési módszerét, háztartásvezetését. A vádlott a sértett megjegyzései miatt rendszeresen veszekedett az idős férfival, illetve meggyőződése volt, hogy a sértett többször lopott az otthon tartott készpénzükből.
A terhelt és a sértett között 2024 szeptemberében ismét konfliktus alakult ki, amely során a vádlott kontrollálatlan indulat hatása alá került, ezért a sértett szobájának üveges ajtaját berúgta, az idős férfit az udvarra küldte, majd a ház mellett ellökte és a felkelni próbáló sértettet fejbe rúgta. A terhelt ezt követően további – legalább 15 – rúgással olyan súlyos sérüléseket okozott a védekezni nem tudó sértettnek, hogy életét nem tudták a kórházban megmenteni.
A letartóztatásban lévő férfival szemben a főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.