2025. 06. 18., szerda, 19:21
Idén is megkapják a középiskolát végző diákok a város érettségizőknek szóló emléklapját. Kaposvár polgármestere szerdán a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium végzőseit köszöntötte.
– Azért jöttem ma el Önökhöz, hogy átadhassam azt az emléklapot, amely nemcsak egy ajándék, hanem elismerés is mindazért, amit elértek – fogalmazott a polgármester. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy a fiatalok sikeresen teljesítették az érettségit, ami egy jelentős állomás az életükben, és méltán lehetnek büszkék saját teljesítményükre.
Szita Károly hangsúlyozta: az érettségi nemcsak egy lezárt fejezet, hanem egy új korszak nyitánya is. Mint mondta, a sikeres vizsga egy fontos állomás az életben, de a valódi kihívások és lehetőségek csak most kezdődnek. A tudás, amit a fiatalok eddig megszereztek, és amit a jövőben gyarapítanak, nemcsak országos, hanem helyi szinten is érték. – Magyarország miniszterelnöke is írt Önöknek, azt üzente, hogy a hazának szüksége van a tudásukra. Én ehhez hozzáteszem: Kaposvárnak is szüksége van arra, amit megszereztek és meg fognak szerezni – mondta.
A városvezető arra kérte a diákokat, hogy bármerre is viszi őket az élet, ne felejtsék el, honnan indultak. – Ez a város itt lesz akkor is, amikor Önök már diplomás szakemberekként keresik a helyüket. Kaposvár számít Önökre – fogalmazott. Kiemelte, hogy aki felsőfokú tanulmányait követően visszatér a városba, és itt helyezkedik el, különféle támogatásokban, például ösztöndíjban is részesülhet.