2025. 06. 05., csütörtök, 18:36
A tudomány és az orvostudomány iránt érdeklődő középiskolásokat fogadott a kaposvári kórház a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjában. A diákok gyakorlati bemutatókon keresztül nyerhettek betekintést az egészségügyi hivatás mindennapjaiba.
A Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház ismét diákokat fogadott a Nemzeti Tudósképző Akadémia program keretében. A kezdeményezés célja, hogy a kutatás iránt érdeklődő középiskolásokat már fiatal korban bekapcsolja a tudományos és orvosi pálya megismerésébe.
A kórház közösségi oldalán számolt be arról, hogy több mint húsz somogyi középiskolás látogatott el az intézménybe, hogy első kézből szerezzen tapasztalatokat az orvosi munka világáról. A diákok gyakorlati foglalkozásokon is részt vehettek, amelyek során nemcsak elméleti tudásukat bővíthették, hanem készségeiket is fejleszthették.
A program céljairól dr. Bálint György orvosigazgató-helyettes elmondta: a részt vevő tanulók középiskolai ismereteken túlmutató tapasztalatokkal gazdagodhatnak, és remélik, hogy később akár munkavállalóként is visszatérnek az intézménybe. Hozzátette, ez volt a harmadik alkalom, hogy a kórház bekapcsolódott a tavaly indult országos kezdeményezésbe.
A diákokat három helyszínen fogadták. A skill laborokban dr. Biró Adrienn sebész és dr. Kor Áron szülész-nőgyógyász szakorvos vezette a foglalkozásokat. A résztvevők többek között megismerkedtek a laparoszkópiás beavatkozásokkal, gyakorolták a szem-kéz koordinációt, valamint betekintést nyertek a szülészeti ultrahang működésébe is.
A Munkácsy Mihály Gimnázium egyik 11. évfolyamos tanulója, Sztankó Ágnes is részt vett a programban. Elmondása szerint sebésznek készül, és különösen hasznosnak tartotta a sebvarrás gyakorlását. Hangsúlyozta: a program nemcsak informatív volt, hanem megerősítette elhivatottságát is az orvosi pálya iránt.