A Táncsics diákja második lett az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián

2025. 06. 01., vasárnap, 09:10

Rajhona Henrietta az Újgenerációs defibrillátor című projektjével érdemelte ki az elismerést. 480 pályamunka közül választották ki a kaposvári diák innovációs munkáját.

A 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára 480 projekttel neveztek a diákok, közül 31 került a szombaton, Budapesten megrendezett döntőbe. Rajhona Henrietta a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákja Újgenerációs defibrillátor címmel mutathatta be projektjét, amely lenyűgözte a szakmai zsűrit. A kaposvári fiatal az előkelő második helyet hozta el a rangos versenyről.

Rajhona Henrietta mentora Vámosi László, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója volt. 

Rajhona Henrietta korábban egy másik kutatásával a MATE Kaposvári Campus Tudományos Diákköri Konferenciáján is első helyezést ért el a középiskolai kategóriában.

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntősei nemcsak megmérettetésen vettek részt, hanem inspiráló közösségi élmények részesei is lehettek. Olyan programokon vehettek részt, amely szakmai fejlődésük mellett új élményekkel és kapcsolatokkal is gazdagította őket.

Ezeket olvasta már?