2025. 02. 25., kedd, 12:20
Többéves hagyomány, hogy a 100. matematika órát fordított nappal ünnepelik.
Különleges matematikaórával indult a kedd a Kinizsi Lakótelepi Tagiskolában. Az ötödik osztályos tanulóknak ezúttal két társuk, Gál Jázmin és Gál Bence tartotta a tanórát. A testvérpár napokig tervezte az óra menetét.
– Nagyon szeretjük a matematikát, nekem ez a kedvenc tantárgyam – árulta el Bence – ma a kerület és a terület számításáról tartjuk az órát, és nagyon élvezzük, hogy a "másik oldalon" állhatun – egészítette ki testvérét Jázmin.
A fiatalok elárulták, hogy bár követik a hagyományos órák tematikáját, egy kicsit a saját ötleteiket is beletették. Bátran használják a technika adta lehetőségeket, a mostani órára például kivetítéssel is készültek.
A 100. matekórát évek óta fordított nappal ünneplik az iskolában. Gelencsér Zsolt igazgató azt mondja: eleinte csak az adott órát tartották diákok, de az idő előrehaladtával – és persze a jó jegyeknek köszönhetően – mára már kinőtte magát a program.
– Idén kicsivel több, mint egy teljes hetet szánunk a fordított órák megtartására. A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel készülnek, én pedig rettentő büszke vagyok rájuk. Természetesen mindenkire, hiszen ez a fordított helyzet az "új osztály" órai aktivitásából semmit nem vesz el - emelte ki az igazgató.



