2024. 03. 23., szombat, 20:30
Egy nem mindennapi, a Desedán készült videóval hívja fel a figyelmet a vízvédelemre a Zöldszívvel Egyesület. A főszerepben Breky, a békafiú.
Különleges módját választotta a figyelemfelhívásnak és a zöld szemlélet népszerűsítésének a Mohácsi Balázs által vezetett Zöldszívvel Egyesület. – Megalkottunk két ember nagyságú bábfigurát, akik felhívják a fiatalok figyelmét a környezetvédelemre, valamint beszámolnak az egyesületünk tevékenységéről is. Emellett környezetvédelmi témájú dalok is születtek. Breky, egy fiú béka, aki okos, kedves és jártas a környezetvédelemben. Tulajdonképpen ő tanítja Zebut a vagány, laza, szemetelő srácot, aki az iránymutatásnak köszönhetően megjavul – meséli Mohácsi Balázs elnök, aki 2017 óta vezeti az immár 20 éve működő egyesületet.
A két bábfigura nagyon gyorsan a gyermekek kedvencévé vált, s éppen ez volt a cél. – Úgy gondoljuk, hogy a környezettudatos gondolkodásra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, ezért kiemelten fontos a legkisebb generáció bevonása is. Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek nyitottak, fogékonyak érdeklődőek. Minél korábban kezdjük ezt a munkát, annál nagyobb eséllyel lesz majd belőlük környezettudatos felnőtt – húzza alá Mohácsi Balázs.
Az Egyesület egyik fő célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, a környezetvédelemhez, természethez kapcsolódó programok szervezése, a megújuló energiaforrások lehetőségeinek ismertetése. Ennek érdekében az elmúlt években számos kaposvári és környékbeli intézménybe ellátogattak.
–Rendszeresen tartunk előadásokat óvodáknak, iskoláknak, a nyári táborokban pedig foglalkozásokat szervezünk. Gyakran kapunk több ezer fős nagyrendezvény lebonyolításárra felkérést, ilyen volt legutóbb a vízvédelem, a csapvíz népszerűsítésére szervezett alkalom. Bízom benne, hogy sokan megfogadják és alkalmazzák tanácsainkat, és élvezhetik ezek előnyeit, ezzel is példát mutatva a következő generációnak a fenntartható fejlődésre és a környezettudatosabb életre – fogalmaz Mohácsi Balázs a Zöldszívvel Egyesület elnöke.
A szervezet a Víz világnapjára is különleges, látványos videóval készült, amelyben Breky a békafiú a Deseda partján énekel a vízvédelemről.