2023. 11. 09., csütörtök, 12:18
Diákok és tanárok közösen tisztították meg a Szigetvár utcai Hősök temetőjét. A KSZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola 15 oktatója és munkatársa önkéntesen vett részt a hadisírok gondozásában.
Lombseprűkkel, gereblyével, zsákokkal és hatalmas elszántsággal érkeztek meg a Szigetvár utcai Hősök temetőjébe szerdán délután a kaposvári kereskedelmi iskola munkatársai.
- Tanulóink már több alkalommal részt vettek a hadisírok gondozásában, mi a kollégákkal is többször vállaltunk már önkéntes munkát, de itt először vagyunk. Fontos, hogy emlékezzünk hősi halottainkra és jó példával járjunk elöl – mondja Kárász László a KSZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, aki büszke rá, hogy kollégái ilyen nagy számban és önként vállalták ezt a feladatot. Hozzátette: számos pozitív hatása van az önkéntes munkának, így például a diákok érdeklődését is felkelti a tanulás iránt, hiszen így kézzel foghatóvá válik a történelem.
A lelkes önkéntesek elsősorban a falevelek összeszedésében, a sírok megtisztításában tudtak segédkezni, az iskola oktatói és irodai munkatársai egyaránt kivették a részüket a munkából. - Nagyon örülök, hogy mi is tudtunk csatlakozni, hiszen azt gondolom, hogy ezzel példát mutatunk a diákoknak és másoknak is. Ráadásul sok esetben az itt nyugvó hősöknek nincsenek a közelben hozzátartozói, jó érzés, hogy mi rendbe tudjuk tenni a nyughelyeket” – meséli Kocsis László Zsoltné szakoktató.
Az iskolában egyébként komoly hagyománya van a hadisír gondozásnak, az elmúlt négy évben 90 diák segített a Hősök temetőjében.
A Kaposvári Szakképzési Centrum másik iskolája, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium 21 kadét tanulója is részt vett szerdán a munkában. Ezen a héten összesen 40 diák tisztítja meg az őszi avartól a Hősök temető nyughelyeit.
