2023. 02. 24., péntek, 13:28
Ingyenes szűrővizsgálatokat végeznek a kaposvári általános- és középiskolákban, valamint az óvodákban.
Mint ismert, a város célja, hogy 2030-ra az ország egyik legegészségesebb emberei legyenek a kaposváriak. Ennek érdekében több programot is indított a megyeszékhely, aminek egyik eleme a házhoz menő szűrővizsgálat.
- Rendszeresen kérjük a kaposváriakat, hogy vegyenek részt állapotfelmérésen, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon kevesen mennek be emiatt a kórházba. Ezért elkezdtük helybe vinni a szűrővizsgálatokat - mondta Szita Károly polgármester pénteken délelőtt a Búzavirág Tagóvodában.
A városvezető hozzátette: az általános iskolákban már végeztek, most az óvodákban és a középiskolákban folynak a szűrővizsgálatok. Az iskolákban mintegy 700 pedagógus kérte a felmérést, az óvodákban dolgozók pedig több mint 70 százaléka jelezte, hogy igénybe venné az ingyenes lehetőséget.
A polgármester elmondta: ezt követően az egyetemen szeretnék folytatni a vizsgálatokat, ha pedig ott is végeztek, akkor a város nagyobb üzemeibe is kiterjesztenék a szűrőprogramot.
A Kaposi Mór Oktató Kórház Prevenciós és Egészségfejlesztési Irodája által szervezett állapotfelmérésen többek között
- szív- és érrendszeri vizsgálatot,
- EKG-t, vérnyomást, pulzust mérést,
- testösszetétel mérést,
- cukorbetegség kockázatbecslést,
- csontsűrűség mérést
- és vérszegénység alap-szűrést
végeznek.
Egy-egy ilyen alkalmon nem csak tényeket közölnek a kórház munkatársai, hanem minden felmerülő kérdésre igyekeznek választ adni és tanácsokkal látják el a vizsgálatra érkezőket.
- Örülök, hogy helybe jött az állapotfelmérés, mert itt olyan figyelmeztető jelek is kiderülhetnek, amikre érdekes fókuszálni és további vizsgálatokat kezdeményezni a kórházban - mondta el lapunknak Semostyán Róbertné óvodapedagógus. Kiemelte, a Búzavirág oviban is nagy figyelmet fordítanak az egészséges életmódra: figyelik a város felhívásait és igyekeznek bekapcsolódni a programokba.
- Rendszeresen próbáljuk a gyerekek figyelmét irányítani, hogy sok gyümölcsöt és egészséges táplálékot vegyenek magukhoz. A szülők támogatásával nagyon sok gyümölcs kerül be az óvodába, ezeket rendszeresen fogyasztjuk és beszélgetünk, tematikus témaheteket tervezünk az egészséges életmóddal kapcsolatban, valamint sokat mozgunk a friss levegőn - tette hozzá az óvodapedagógus.
Április közepén elindul az állandó szűrővizsgálat a Polgárok Házában, amelyet bárki igénybe vehet.