támogatott tartalom Igazi sikertörténet: családi vállalkozásként kezdték, ma már az egész országban ismerik a Privát Hús Kft.-t

2022. 12. 13., kedd, 11:25

A Privát Hús Kft.-t harminc évvel ezelőtt, ötmillió forintnyi banki hitelből hozta létre Ponekker László Toponáron, egy mindössze 250 négyzetméteres üzemben. A húsipari vállalat olyan rohamos tempóban fejlődött, hogy 2000-ben, a millennium évében az Izzó utcába költöztek, ahol egy 1600 négyzetméteres üzemben folytatták tovább a munkát. Mostanra pedig már több mint 7000 m2-es gyártóterülettel rendelkezik a cég, és a legmodernebb gépekkel készítik a húsipari termékeket, melyből szinte az ország minden területére szállítanak. A vállalkozás nemrégiben elnyerte az Év Somogy megyei vállalkozója díjat. A cégről, az elmúlt évek sikereiről és beruházásairól Ponekker László tulajdonos ügyvezetővel beszélgettünk.

"Kezdetben a kereskedelemben dolgoztam, a Húskombinátnál kezdtem, majd 1976-ban a Szakma Kiváló Tanulója versenyen első helyezést értem el. Kaposváron soha senki nem kapta meg ezt a díjat utánam. Két évre rá egy országos szakmai versenyen szintén első helyezett lettem. Katonának álltam, utána pedig már nem is mentem be az üzembe, hanem húsipari kolbásztöltéssel foglalkoztunk, majd létrehoztuk ezt a céget” – kezdte Ponekker László, a már több mint 30 évre visszanyúló történetet.

A húsipari vállalat Kaposváron meghatározó szerepet tölt be a hús -és húskészítmény értékesítésben, négy húsáruházukban naponta több mint kétezer vevőt szolgálnak ki. Kezdetben csak a somogyi megyeszékhelyet és környékét látták el, majd további területekre terjeszkedtek, mostanra pedig országszerte megtalálhatók a termékeik mind a kisebb boltokban, nagykereskedőknél és a Horeca szektorban is. Néhány évvel ezelőtt egy újabb mérföldkőhöz ért a cég amikor termékeit a multinacionális láncokban is elkezdték értékesíteni. Komoly fejlesztések és modernizáció történt az élelmiszerbiztonsági, vállalatirányítási és a technológiai területeket is ahhoz, hogy folyamatosan biztosítani tudják a megfelelő minőségű és mennyiségű termékek szállítását.

Folyamatosak a beruházások a vállalatnál, a húsiparban használt legkorszerűbb gépekkel és szoftverekkel dolgoznak.

– A cégünk 100 százalékban magyar tulajdonú, családi vállalkozás. A család minden tagja részt vesz a vállalkozás operatív folyamataiban. Két gyerekünk már tanulmányaik során arra készültek, hogy megfelelő szakirányú végzettségeket szerezzenek. Bízunk abban, hogy tudásuknak és tapasztatuknak köszönhetően a generációváltás megfelelően fog véghez menni, amelyhez folyamatosan adjuk át a különböző vezetési területeket – árulta el Ponekker László.

A vállalat csupán néhány fővel indult, mostanra pedig több mint 250 embernek adnak munkát és biztosítanak stabil megélhetést.

– Sikerünk annak is köszönhető, hogy nagyon jó kollégákkal dolgozunk együtt, akiknek perspektívát tudunk nyújtani. Dolgozóink megbecsültek, a tavalyi évhez képest az átlagfizetések több mint 25 százalékkal emelkedtek. A vállalatunknál dolgozók bruttó átlagfizetése 470 ezer Ft körül van, ami ebben az ágazatban kiemelkedő. A dolgozók ráadásul év végi jutalomban is részesülnek, ami megfelel egy 13. havi fizetésnek. Ezen felül pedig egyéni jutalmak is elérhetők – mondta az ügyvezető, aki szerint a megfelelő munkatársakat nehéz megtalálni, de a cég sok energiát fektet abba, hogy kollégáinak tudását folyamatosan fejlessze.

A Privát Hús Kft. egyébként évről évre egyre sikeresebb, a tavalyi évhez képest több mint 25% százalékot növekedett a forgalmuk, így idén 12 milliárd forintot meghaladó bevételt várnak.

A jelenlegi, jelentősen megváltozott gazdálkodási környezetben a vezetőség legfontosabb feladata, hogy az új kihívásokra is hatékonyan tudjon a vállalat reagálni.

A cég 1997 óta folytat szakmunkás oktatást, aminek köszönhetően az elmúlt évtizedekben jelentős számú húsipari szakember szerzett itt végzettséget. Számos itt tanult szakember ma a cég megbecsült munkatársa.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Somogy megyei szervezete is inspirálónak tartotta a Privát Hús Kft. három évtizedes munkáját, hiszen idén az Év Somogy megyei vállalkozója díjjal jutalmazták, amit a cég azzal érdemelt ki, hogy az elmúlt három évtizedben több nehéz piaci helyzetben is bizonyította alkalmazkodóképességét, továbbá töretlenül fejlesztették vállalkozásukat a legkorszerűbb technológiákkal. A vállalat továbbá tavaly Kaposvár városától az Év munkáltatója elismerést is kiérdemelte.

 

Ezeket olvasta már?