2022. 12. 13., kedd, 10:53
Karácsonyi vacsorára várta dolgozóit az egyik legnagyobb kaposvári foglalkoztató. A szombati találkozón Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató a vállalat nagyszabású fejlesztési terveiről beszélt, hangsúlyozva, hogy csak ennek révén lehet a piacon maradni, ezért akarják Európa egyik leghatékonyabb húsfeldolgozó üzemét megépíteni.
A kormány támogatásával megvalósuló 31 milliárd forintos beruházás alapkövét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő jelenlétében tavasszal rakták le a gyár területén. A fejlesztés révén a vállalat képes lesz megduplázni a vágási kapacitást, és természetesen új munkahelyeket is létrehoznak, a tervek szerint kétszáznál is többet.
A húsipari cég karácsonyi összejövetelén Kaposvár polgármestere is köszöntötte a dolgozókat. Szita Károly elmondta: a város újraiparosításában két ágazat játssza a főszerepet, a gépipar mellett az élelmiszergazdaság az a meghatározó terület, amelyen a legnagyobb hozzáadott értéket vagyunk képesek előállítani, ez hozzásegítheti Kaposvárt a fejlődéshez, a magasabb bérekhez és a jobb életminőséghez. Szita Károly köszönetet mondott a vállalat vezetőinek és dolgozóinak, hogy e célok elérésében partnerei a városnak. – Kaposvár csak így lehet sikeres – hangsúlyozta a polgármester.