Családi piknikkel zárta a tanévet a Taszári Fésűs Éva Általános Iskola közössége

2022. 06. 12., vasárnap, 10:29

Péntek délután újra a családoké volt a főszerep a Taszári Fésűs Éva Általános Iskolában. A szülői munkaközösség a nevelőtestülettel közösen tavaszi családi pikniket szervezett az intézménybe járó diákok családjai számára.

A délutáni program megnyitóján Varjas András polgármester köszöntötte az iskola diákjait, pedagógusait, és a megjelent szülői közösséget. Köszöntőjében nemcsak ő, hanem Faludyné Kiss Szilvia igazgató aszzony és Varga-Ballér Brigitta SZMK elnök is kiemelte a szülők, és a pedagógusok közötti együttműködést, a szülők aktív részvételének fontosságát az iskola életében, amely az oda járó gyermekek megfelelő fejlődését eredményezi.

Ezt támasztotta alá a megnyitót követő színes, változatos bemutató sorozat, amelyen az iskola minden évfolyama megmutathatta, hogy mi mindent tanultak a tanév során. A szülők nagy érdeklődéssel hallgatták és figyelték gyermekeik verses, zenés, táncos énekes előadásait.

A délutáni programsorozatot a Hangolda Együttes élőzenés foglalkozása színesítette, amelyen a gyerekek megismerkedhettek a zenészek által használt hangszerekkel is. Az együttes tagjaival közösen énekeltek, táncoltak a vidám megzenésített versekre, gyermekdalokra. Az interaktív játék során nagyon jó hangulatot alakítottak ki a hallgatóság körében.

A szervezők nem feledkeztek meg a mozogni vágyó diákokról sem. Az iskola udvarán az alsós diákok „mini exatlon”-on mérhették össze gyorsaságukat. Horgászjátékkal tehették próbára ügyességüket. Közben a kreatív kuckóban zsenilia állatfigurákat, szélforgót, anyósnyelvet készíthettek a barkácsolni vágyók. A szelfi sarokban baráti fotókkal örökíthették meg az együttlét vidám pillanatait. Természetesen nem maradhatott el a programból a közkedvelt csillámtetoválás és a tombola sem.

A programokban megéhező diákokat, vendégeket a szülők a büfében hot doggal, langallóval, limonádéval, fagyival és más egyéb finomsággal várták. Az estébe nyúló programsorozatot közös énekléssel zárták, amelyhez Józsi bácsi adta a harmonikás zenei kíséretet.

A jótékonysági rendezvény célja a közösségépítésen túl a gyűjtés is volt az udvari játékok vásárlására. 

Ezeket olvasta már?