2022. 06. 12., vasárnap, 15:11
Régi hagyományt elevenített fel a nyugdíjas egyesület.
Antal-napi búcsút tartottak vasárnap délután a kaposszentjakabi művelődési ház udvarán. A Kaposszentjakabi Nyugdíjas Egyesület rendszeresen szervez programokat a helyi közösségnek. Zanotta Ilona, az egyesület vezetője nagyon örült, hogy ennyi szünet után végre újra együtt lehetnek a szentjakabiak.
- Harmincöt tagból áll az egyesületünk, minden szerdán van valami rendezvényünk, időnként pedig egy-egy nagyobb programmal is készülünk. A következő komolyabb eseményünk az a Mária-napi búcsú lesz majd - mondta el lapunknak Zanotta Ilona.
Borhi Zsombor, a környék önkormányzati képviselője megköszönte az egyesületnek, hogy felelevenítették az Antal-napi hagyományokat és hogy egyre több pályázatot nyújtnak be, illetve nyernek el, amiből színes programokat tudnak szervezni. A képviselő reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül ezeket az ünnepségeket már a Bencés apátság romjainal tudják majd megszervezni.
A búcsú előtt Vajda Gábor plébános tartott szentmisét a művelődési házban, ezt követően Szikra László humorista és a Megarox lépett fel.