Többen is megálltak segíteni a 67-esen kigyulladt autó sofőrjének

2022. 03. 16., szerda, 12:22

A kocsi teljes terjedelmében égett, mire a balatonboglári önkormányzati tűzoltók a helyszínre érkeztek.

Ahogy arról kedden beszámoltunk: hatalmas lángokkal égett egy autó a 67-es úton Somogybabod és Gamás között.

Erdélyi Ákos március 15-én a Balaton irányából tartott hazafelé a 67-es főúton, amikor egy enyhén füstölő autót vett észre a külső sávban levállva.

- Amikor elhaladtunk az autó mellett, visszapillantottam a járműre, aminek a motorháztetején ekkorra már kicsapó lángokat észleltem - mondta el lapunknak Erdélyi Ákos. Jeleztem szüleimnek, hogy gond van, ezért félre is húzódtunk, hogy értesítsük a hatóságokat. Szerencsére rajtunk kívül már több járművezető is lehúzódott, hogy segítsen a bajba jutott egyéneknek.

Ákosék amint megálltak, hívták a 112-es segélyhívószámot, ahol a diszpécserrel történő konzultáció után rögtön egy tűzoltót is kapcsoltak a vonalba. Közben többen poroltóval igyekeztek segédkezni az égő autó eloltásában kisebb-nagyobb sikerrel.

- Megkérdeztem, hogy tudnak-e személyi sérülésről, de szerencsére nemleges választ kaptam. Ezután közelebb akartam indulni az égő autó felé, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg nincs-e senki a járműben, de a lángok még hatalmasabbra csaptak, ezért inkább mindanyian biztos távolságba vonultunk és megvártuk, amíg kiérkezik a hatóság.

 

 

 

Ezeket olvasta már?