2021. 10. 14., csütörtök, 09:25
A Hunguest Hotels nyerte el a kaposvári önkormányzat négycsillagos szállodájának üzemeltetési jogát 10 évre.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere a csütörtök reggeli sajtótájékoztatón kiemelte, minőségi szálláshelyekkel bővítik a várost. A cél, hogy a jövőben nemzetközi úszóversenyeket és edzőtáborokat rendezzenek a Csik Ferenc Versenyuszodában, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő szálláshelyekkel rendelkezzen a város.
A következő években jelentős vendégnövekedéssel számunk. Kaposváron jelentős fejlesztéseket hajtunk végre, így a turisztikát is figyelembe kellett vennünk
– fogalmazott a városvezető.
A Hunguest Hotels által üzemeltetett kaposvári szálloda 120 szobával várja majd a vendégeket, és több mint 70 munkahelyet teremtenek a négycsillagos hotel megvalósításával. A tervek szerint az építkezéskor a Virágfürdőt le fogják zárni, így a strandon is jelentős fejlesztéseket hajthatnak végre, hogy modernizálják a létesítményt. A több mint 10 milliárd forintos beruházás tervei már elkészültek, amihez a kormány támogatását is kérni fogják. Évente 50 ezer vendégéjszakával számolnak,
az önkormányzat adóbevétele több tízmillió forinttal nőhet.
A közlemény szerint a Hunguest Hotels vezérigazgatója a térség fejlődésével indokolta a fejlesztést. Az ipari beruházások miatt számítanak az üzleti utazások felfutására, illetve a környék programkínálata és a közeli fürdő a családokat is vonzani fogja.
Détári-Szabó Ádám, a Hunguest Hotels vezérigazgatója úgy fogalmazott, Kaposvár tekintetében komoly turisztikai desztinációt látnak, és a várossal kapcsolatban az a céljuk, hogy a Top 30 turisztikai desztináció közé kerüljön a somogyi megyeszékhely.
A koncessziós szerződést aláírtuk, a munka nagy része még előttünk van. Az önkormányzatnak és a turisztikai szereplőknek is a legjobb partnerei szeretnénk lenni, hogy közös munkával egy kiváló szállodát tudjunk üzemeltetni
– mondta a vezérigazgató.