2021. 09. 16., csütörtök, 20:34
Benyovszky emléktúra keretein belül érkezett Zelei József városunkba.
Zelei József májusban indult egy Benyovszky emléktúrára, ugyanis idén ünneplejük a kalandor születésének 235, halálának pedig a 280. évfordulóját. A béke kerékpáros nagykövete lapunknak elmondta, a túrának az a célja, hogy megismertessék a magyar lakossággal Benyovszky Móric életét. Zeleit a város határában a ZSOTA Kerékpáros Egyesület várta, majd ezt követően biciklivel megérkeztek a Berzsenyi parkhoz. Itt a béke kerékpáros nagykövete megkoszorúzta a Szabadság angyala szobrot, Benyovszky Móriczra emlékezve.
"Én nagyon szeretek Kaposvárra jönni, mert egy nagyon aktív, lüktető, sportos város. 2004-ben kezdtem a világjáró túrámat, amiben minden évben van egy hazai túra is, ahol elsősorban a megyeszékhelyeket látogatom meg. 2008-ban jártam először a somogyi megyeszékhelyen, és azóta már többször is megfordultam itt, ezért rengeteg emlék köt a városhoz, és mindig jó érzés visszajönni" - mondta lapunknak Zelei József.
A program a Városházán folytatódott, ahol levetítették a 40 perces dokumentumfilmet, melyben Benyovszky életútját járja végig a béke kerékpáros nagykövete. Zelei Józsefet Dér Tamás alpolgármester köszöntötte.