2021. 09. 16., csütörtök, 19:33
Az agrárexport fejlesztéséről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délben a Városháza dísztermében.
Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az agrárexport fejlesztését támogató országjáros Somogy megyei állomásán tartott sajtótájékoztatón arról szólt, hogy növelni kell a magyar agrár-és élelmiszeripar kivitelét, javítani a külpiaci esélyeit. Mint mondta, ehhez hagyományos és új piacokra egyaránt szükség van.
Az államtitkár elmondta, Magyarország nem nyersanyagexportőr szeretne lenni, hanem éppen ellenkezőleg, feldolgozott termékeket szeretne eljuttatni a távoli országokba. Bencsik Dávid úgy fogalmazott, életveszélyes, hogy Magyarország a tavalyi évben az agrárexportja 82,5 százalékát európai uniós országokkal bonyolította, ezért nyitni kell kelet és dél felé is.
- Hazánk egyetlen régiója sem maradhat ki az agrárexport lehetőségeiből, mindenkinek helye van az ország asztalánál, így Somogy megyének is. Sikeres exportfejlesztés nem létezhet párbeszéd nélkül, azt ki kell építeni, a szereplőket össze kell kötni és exportra képessé tenni. Kaposváron működik a MATE Campus is, ami a magyar agrár külgazdaság jövőjéhez nélkülözhetetlen szaktudást és kapcsolati hálót biztosít, ráadásul a megyében tartja az agrár ifjúságot is - fogalmazott Bencsik.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere az eseményen elmondta, a város a Dél-Dunántúl élelmiszeriparának és agrárgazdaságnak a központja, e szerepét a jövőben is erősíteni kívánja. A városvezető hangsúlyozta: a cél az, hogy az agrárfelsőoktatással megerősítve Kaposvár a lehető legtöbb hasznot hozza nemcsak a Dél-Dunántúlnak, hanem az országnak is.
A településvezető Kaposvár és az ország legjelentősebb élelmiszeripari vállalkozásai között a húsiparban érdekelt Kometát, a tejiparban tevékenykedő Fino-Food-ot és az ország egyetlen cukorgyárát működtető Magyar Cukor Zrt.-t említette. Szita Károly szükségesnek nevezte a konzervipar újraindítását a régióban, és úgy vélte, dél-balatoni borvidéken elkerülhetetlen egy integráció, amely hatékonyabbá teszi a borászok tevékenységét.
Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem rektora kiemelte, a világ országainak kevesebb mint 10 százaléka képes arra, hogy ne csak a saját polgárait lássa el élelmiszerrel, hanem még exportáljon is. Mint mondta, Magyarország ezek közé az országok közé tartozik, és ennek az oktatás, a kutatás és az innováció az alapja, amely szükségessé tette a MATE létrejöttét.
- Magyarországon az kell legyen a cél, hogy egyetlen szem búza, egyetlen szem kukorica se hagyja el az országot feldolgozatlanul, az lenne a jó, ha vágóállatot sem kellene exportálni, hanem a feldolgozóipar jó minőségű élelmiszereket állítana elő belőlük a hazai és az exportpiacoknak - mondta, és jelezte, hogy az agrárfelsőoktatást, képzést ennek a feladatnak rendelik alá.
Gyuricza Csaba szólt arról is, hogy példátlanul nagy, 4300 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar vidék fejlesztésére a következő hét évben, a pénz 80 százalékát a kormány biztosítja.