Szita: aki teheti, online intézze a hivatali ügyeit, várjuk az önkéntesek jelentkezését

2020. 11. 05., csütörtök, 17:25

Szita Károly a kormány keddi bejelentése és a veszélyhelyzet kihirdetése után a Facebook-oldalán szólt a kaposvári polgárokhoz. Az önkormányzat ismét várja az önkéntesek jelentkezését.

Egyre nagyobb mértékben nő a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon is, figyelembe véve az elmúlt egy hét adatait, Kaposváron is jelentős növekedésről lehet beszámolni.

Az előző heti adatok szerint városunkban 81 pozitív esetet regisztráltak az orvosok, ami erre a hétre több mint a kétszerese lett, 198 fertőzött van jelenleg Kaposváron, közülük 17-en szorulnak kórházi kezelésre.

– 14 kaposvári iskolában kapták el eddig a diákok és a tanárok a fertőzést, ám intézményt a vírus miatt még nem kellett bezárni – hangsúlyozta a videóban Szita Károly.

A város egyik legfontosabb célja, hogy a kaposvári gazdaság tovább működjön, aminek az egyik feltétele, hogy a bölcsődék, az óvodák és az iskolák is működjenek, hogy a szülők el tudjanak menni dolgozni. 

A jelenlegi hazai adatok ismeretében a kormány a keddi kormányülésen úgy döntött, hogy ismét kihirdetik az országban a veszélyhelyzetet, és új korlátozásokat vezetnek be Magyarországon, melyekkel megfékezhetik a vírus további terjedését. Az új szabályok között szerepel a szórakozóhelyek bezárása és a kijárási korlátozás is, aminek értelmében éjfél és reggel 5 óra között csak munkavégzés vagy veszélyhelyzet miatt lehet elhagyni az otthonunkat, illetve korlátozásokat vezettek be a kulturális és sportintézményekben, melyek a kaposvári létesítményeket is érintik.

A tömegközlekedésre vonatkozó intézkedések a kaposvári helyi buszjáratokat is érintik, így csúcsidőben – reggel 7 és 9 óra, valamint 15 és 19 óra között – sűrűbben fognak járni a buszok. Szita Károly kiemelte, a 7-es, a 8-as és a 11-es járatokat veszik a legtöbben igénybe, így szükség esetén követő járatokat fognak indítani, hogy az utazás közben is mindenki be tudja tartani a 1,5 méteres védőtávolságot, ezzel elkerülve a zsúfoltságot a buszokon.

Az ingyenes parkolás kapcsán a városvezető megjegyezte, hogy a parkolókban a tavaszi időszakhoz hasonlóan tumultus alakulhat ki, ezért mindenkitől türelmet kért. 

Akinek féléves vagy éves bérlete van, nem fog hátrányt szenvedni, mivel annyi idővel fog meghosszabbodni a bérlete, ameddig ingyenes volt a parkolás.

Szita Károly arra kéri a kaposvári polgárokat, hogy kerüljék a tömeget, és lehetőség szerint az ügyeiket is online vagy telefonon keresztül végezzék, továbbá mellőzzék a személyes találkozásokat.

  • november 16-tól mindenki kérjen telefonon vagy online időpontot a Polgármesteri Hivatalba, ezzel elkerülve a sorban állást.

Ugyanakkor arra kérnek minden ügyfelet, ha

  • online is el tudják intézni a hivatali ügyeiket, akkor használják ki az e-önkormányzat oldalát, ahol minden tudnivalót megtalálhatnak. 

Szintén november 16-tól megerősítik a Kapos Holding Zrt. telefonos ügyfélszolgálatát, annak érdekében, hogy lehetőség szerint mindenki telefonon, esetleg emailben intézze el a teendőjét.

Ha szükségünk lesz rá, akkor ismét kérnénk az önkéntesek segítségét, akiknek a száma a tavaszi hullám alatt az 500 főt is elérte

– mondta a városvezető. Hozzátette, hogy a város tudni szeretné, hogy kikre számíthat abban az esetben, ha ismét segíteni kell az idős polgároknak a bevásárlásban vagy az ügyintézésben, így arra kér mindenkit, hogy

aki vállalja az önkéntes segítségnyújtást, az jelentkezzen az onkentes@kaposvar.hu címen.

Ezeket olvasta már?