Béna és gyáva egyszerre – a legrosszabb kombó egy sofőrnél

2020. 11. 05., csütörtök, 11:05

Tonnaszámra kapjuk a rendőrségi közleményeket, hogy ismeretlen tetteseket kutatnak. A kárt okozó autóvezetők – tisztelet a kivételnek – rendre lelépnek a tett helyszínéről, faképnél hagyva a sértetteket.

Ezúttal egy ismeretlen személy egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel 2020. november 4-én reggel 6 óra és délután 17 óra 30 perc között Kaposváron, a Léva közben anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott.

A sofőr nekiütközött egy, az úttesten szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a jármű bal hátsó lámpateste és a csomagtérajtaja megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Van infója?

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Ezeket olvasta már?