Állatok kontra koronavírus

2020. 10. 07., szerda, 15:36

Sok kis kedvenc gazdáját foglalkoztatja, hogy a koronavírus vajon az állatokra is veszélyes lehet, vagy sem. Ennek járt utána Springmann Bernadett a Rádió Most Házi Kedvenc című műsorában egy állatorvos segítségével.

A koronavírus alapvetően fajspecifikus vírus, tehát ahogy az embereknek, úgy a kutyáknak és a macskáknak is megvannak a saját vírusai, melyek különböző légúti és emésztőrendszeri betegségeket okozhatnak. 

Lassan egy éve inkább az emberekre is ártalmas koronavírus került a középpontba, de alapvető álláspont a szakemberek szerint, hogy az állatok nem hordozzák tartósan a vírust, sőt számos állatfaj esetében kiderült, hogy egyáltalán nem tudják üríteni, sem pedig hordozni azt.

A macskáknál már igazolták, hogy az emberi koronavírust is képesek hordozni, sőt üríteni is, ráadásul egymásnak is át tudják adni. Arra viszont még nem volt példa, hogy macska fertőzött volna meg egy embert, így elmondhatjuk, hogy ránk nézve nem veszélyesek.

Ennek ellenére fontos betartani az egészségügyi és higiéniás ajánlásokat, folyamatosan gondoskodjunk a helyes kézfertőtlenítésről és kerüljük a kedvenceink csókolgatását. Ha ráköhögünk, vagy tüsszögünk a macskákra és mi magunk is hordozzuk a vírust, akkor a testnedveink átkerülnek a kedvenceinkre, rajtuk pedig egy bizonyos ideig életképes marad a vírus, amit tovább tudnak adni.

A macskák általában csak hordozzák a vírust, a fertőzést tünetek nélkül átvészelik. A macskák specifikus koronavírusa normál esetben légzőszervi megbetegedést okoz, ám a mutálódott vírus a FIP betegséget (fertőző hashártyagyulladást) válthatja elő, ami nem gyógyítható.

Hallgassa a Rádió Most adását a 91,2 MHz frekvencián vagy online.

Ezeket olvasta már?