Járvány idején is folytatódnak a beruházások

2020. 09. 24., csütörtök, 17:05

1.2 milliárd forint kiesést okoz az idei esztendőben a kaposvári önkormányzatnak a koronavírus-járvány. Ez az összeg egyebek mellett a helyi adók elengedéséből, a tavaszi ingyenes parkolásából, a sport és kulturális intézmények jegybevétel kieséséből fakad.

Kaposvár költségvetése azonban stabil, és el tudja ezt a hiányt viselni addig, amíg a gazdaság visszaerősödik – mondta Szita Károly a nyári szünet utáni első közgyűlésen csütörtökön. Kaposvár polgármestere az önkormányzat költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló napirendi pont kapcsán beszélt arról, hogy miként érintette Kaposvárt a pandémia.  A településvezető hangsúlyozta, hogy a beruházások folytatódnak, mert többek között ezek biztosítanak munkát a kaposváriaknak. A munkanélküliségi adatok bíztatóak, ma már 596-tal többen dolgoznak, mint márciusban.

A járvány Kaposvárt sem kerüli el, jelenleg 43 igazolt fertőzött van a somogyi megyeszékhelyen, közülük heten vannak kórházban.  Miként a többi városban, úgy Kaposváron is a középiskolákban van jelenleg a legtöbb beteg. A szennyvíz adatok alapján bár várhatóan Kaposváron is növekszik a fertőzöttek száma, a településen még mindig az egyik legalacsonyabb a betegek száma az országban.  Ellenzéki hozzászólásra reagálva Szita Károly elmondta, hogy aki háziorvosi beutaló nélkül szeretné teszteltetni magát, és erre nincsen pénze, az önkormányzat ebben is támogatja, csakúgy, mint az egyéb anyagi problémáiban.

A járvány tavaszi, első hullámában Kaposvár ismét bebizonyította, hogy erős a közössége.  Hogy a második hullámot is sikeresen legyőzzük, ismét figyelnünk kell egymásra. Ezt a leghatékonyabban a maszkhasználattal, a gyakori és alapos kézmosással és a megfelelő távolságtartással lehet elérni – mondta Szita Károly.

A csütörtöki közgyűlésen rendeletet alkotott a képviselő-testület a Deseda-tóról és annak környékéről. A rendelet célja a Desedának és környékének megóvása, a tó ökológiai rendszerének és vízminőségének védelme, valamint a szabadidős és sport tevékenységek szabályozása.

Határoztak a képviselők arról is, hogy a Füredi úti ipariparkban a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. ingatlant vásároljon, melyben saját termékfejlesztésbe kezd, termelékenységét, valamint versenyképességét növeli az új területen.  A pályázati kiírás szerint a beruházást 2 éven belül meg kell valósítani, különben a területet visszavásárolja az önkormányzat. 

Megszavazta a képviselő-testület azt is, hogy a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetője Fekete Ádám legyen.  Hivatalosan is Színház parknak hívják ezentúl a színház melletti parkot, melyet eddig csak a városlakók neveztek így. Délután adják át a felújított parkot, melynek így már hivatalosan is van neve.

Ismét szóba került a képviselő-testületi ülésen a hulladékszállítás és az illegális szemétlerakók kérdése. Még mindig rejtély, hogy miért egyszerűbb néhány városlakónak az autójából az erdők szélén lerakni a szemetet, mint elvinni a hulladéklerakóba.  21 esetben indult eddig szabálysértési eljárás az elkövetők ellen, melyből 20 esetet kamera rögzített. Jelenleg 500 kilogramm hulladékot vihet ki minden kaposvári évente a hulladék udvarba, a tervek szerint azonban ez hamarosan egy tonnára emelkedik.

Ezeket olvasta már?