Letartóztatásban a koronavírus elleni vakcinára hivatkozó csalárd nő

2020. 03. 23., hétfő, 17:30

A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt indított bűnügyben indítványt tett annak a siófoki nőnek a letartóztatására, aki egy vállalkozótól akart 5 millió forintot kicsalni arra hivatkozással, hogy alkalmazottait be kell oltatnia és fertőtlenítenie kell telephelyeit.

A megalapozott gyanú szerint a 35 éves gyanúsított – kihasználva a koronavírus terjedése miatti Magyarországon fennálló veszélyhelyzetet – magát ÁNTSZ alkalmazottnak adta ki, és 2020. március 18. napján azzal hívott fel egy siófoki cégvezetőt, hogy azonnal tegyen eleget utasításainak, különben telephelyeit be fogják záratni.

A gátlástalan nő a telefonban arra utasította a vállalkozót, hogy rendelje meg valamennyi alkalmazottjának a koronavírus-elleni vakcinát és a munkavégzés helyén történő fertőtlenítést, amiért 5 millió forintot utaljon át az általa megadott bankszámlaszámra. A sértett azonban nem tett eleget a gyanús közlésnek, hanem a rendőrséghez fordult.

A gyanúsított nő korábban is követett már el bűncselekményeket, mivel őt a Siófoki Járásbíróság nem jogerősen idén februárban több rendbeli lopás miatt 1 év 7 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte.

A bíróság az ügyészségi indítványnak helyt adott és ügyeleti időben elrendelte a nő letartóztatását.

Ezeket olvasta már?