2020. 03. 11., szerda, 10:15
Múlt héten Kaposváron járt Böjte Csaba. A szerzetes szeretetről, hitről, a jóság erejéről beszélt a somogyiaknak, és ellátogatott hozzánk is, hogy megossza gondolatait.
Ön mindig jókedvű, csupa mosoly. Honnan meríti a derűt a mindennapokhoz?
A gyerekeknek szoktam mondani, hogy nem elég, hogy árvák vagytok, még szomorúak is akartok lenni? Nem érdemes. Nagyon fárasztó szomorúnak, rosszkedvűnek lenni, sokkal jobb vidám, bizakodó emberként élni. Próbáltam én rossz is lenni, haragudni valakire, de ettől én éreztem magam rosszul, nehéz volt a tükörbe néznem. Úgy döntöttem, inkább jó leszek. Jót teszek és jól érzem magam a bőrömben. Azt javaslom, hogy próbáljon meg mindenki a fényben, melegben élni, mert akkor sokkal boldogabb lesz.
Járja világot, hirdeti az evangéliumot. Könnyű ma az emberek lelkéhez megtalálni az utat?
Meggyőződésem, hogy nem bóvlit árult kétezer éve Jézus, és nekem sem kell olyasmit eladnom, amiben nem hiszek. Én hiszek abban, hogy jó és szép világban élünk, ahol jogunkban áll választani. Ma nem ruhából, házból, autóból vagy akár szabadságból van kevés, hanem élő hitből, reményből, szeretetből.
Mi a legfontosabb üzenet, amit át szeretne adni?
Az optimizmust szeretném az emberek szívébe belopni. Azt tapasztalom, hogy amikor bekerül az alapítványunkhoz egy árva gyermek és fél, szorong, addig nem tud teljesíteni. A felnőttek is ilyenek. Ha úgy érezzük, hogy a világ, amiben élünk lakható, a feladatok melyek előttünk állnak megoldhatók, akkor megnyugszunk. Fontos lenne a társadalmunkat megnyugtatni, mert nincs egyetlen olyan probléma a Kárpát-medencében, amit párbeszéddel, jó szóval ne lehetne megoldani.
Ön ma Európa legnépszerűbb ferences szerzetese. Toleranciát, szeretetet hirdet. Hiánycikkek ezek ma?
Ha az ember fejszével, láncfűrésszel megy neki egy akácfának, hogy akár egyetlen csepp nektárt kierőltessen belőle, az nem fog sikerülni. Ha azonban hagyom, hogy a langyos tavaszi eső a fát megöntözze, az áldott napfény átölelje, akkor ez a fa magától kivirágzik, fehér nászruhába öltözik és megvendégeli a méheket. Hiszek abban, hogy a szeretet belőlünk is kihozza a jót, a szépet. És hiszem, hogy nem lehet se engem, se mást fejszével, erőszakkal jobbá faragni. Hiszek a jó szóban, a szeretet, a biztatás emberformáló erejében.
Hogy tudjuk a szeretetet a mindennapokban kimutatni?
Érzelmi analfabéta a mai ember. Nem tudjuk sem megfogalmazni, sem kimutatni egymás iránti szeretetünket. Valentin-napon a misén megkértem a hölgyeket, hogy emelje fel a kezét, aki az elmúlt 10 évben kapott szerelmes verset a párjától. A zsúfolásig megtelt templomban három nő emelte fel a kezét. Megkértem, hogy azok is emeljék fel a kezüket, akik szeretnének ilyen verset kapni. Mindenki felemelte a kezét, volt, aki mind a kettőt magasba lendítette. Óriási igény volna az egymás iránti szeretetre, a nagy rohanásban azonban ezt elfelejtjük. Magyarországon átlagosan hét percet tölt naponta a szülő a gyermekével való beszélgetéssel. Ennél sokkal több időt kellene az egymás iránti szeretetünk kimutatásával foglalkoznunk.
Az ön neve összefonódott az Erdélyben, sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolásával. Mennyi gyereknek sikerül szebb életet biztosítani?
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt 25 évben több mint 6000 gyereket fogadott be. Közülük 2600-an már felnőttek. Ma is nagyon sok gyerek kér tőlünk nap mint nap kenyeret, jó szót, szállást. Ezt a lélekmenő munkát azonban csak a támogatóinkkal közösen tudjuk végezni. Köszönet mindenkinek, aki támogat bennünket, itthonról vagy külföldről!