Nem maradnak el a református istentiszteletek, de betartják az óvintézkedéseket

2020. 03. 11., szerda, 21:09

Párhuzamosan három helyszínen tartanak istentiszteletet vasárnaponként Kaposváron.

Mint ismert, a kormány szerdán - többek között - arról döntött, hogy a száz főnél nagyobb beltéri, és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket nem tarthatják meg.

A református egyház vezetése azt kérte a gyülekezetektől, hogy biztosítsanak több alkalmat az istentiszteletekre, ha 100 főnél több hívő érkezne a templomokba - közölte Facebook bejegyzésében Dr. Petró László kaposvári református lelkész.

A lelkipásztor azt írja, a tervei szerint vasárnap délelőtt 10 órától három párhuzamos helyszínen is tartanának istentiszteletet. A kaposvári templom bejáratánál segítőik figyelik majd a létszámot és a megfelelő helyszínre irányítják a gyülekezeti tagokat.

A tervek szerint az egyik helyszín a templom lesz, a második helyszín a gyülekezeti ház nagyterme, míg a harmadik párhuzamos istentisztelet az iskola dísztermében lenne.

Azt kérik, mindenki a templomhoz érkezzen, mert úgy tudják a legpontosabban irányítani majd az egyes helyszíneken jelenlévők számát.

Petró László úgy fogalmaz: legyünk nyugalommal és megértéssel ebben a helyzetben és hordozzuk egymást, életünket, egyházunkat, nemzetünket és az egész teremtett világot imádságban, tudva azt, hogy Isten gondviselése végig velünk marad!

Használják a kézfertőtlenítőt és üljenek egymástól 1 méter távolságra

Hetesen és Kaposmérőben is megtartják az istentiszteletet március 15-én, előbbi 9:30-kor, utóbbi 11 órakor lesz. Kutasiné Molnár Boglárka lelkész azt írta közösségi oldalán: a templomba érkezők a bejáratnál szíveskedjenek használni a kihelyezett pumpás fertőtlenítőszert, valamint egyméteres távolságra foglaljanak helyet. Ha időközben szigorodna a kormány rendelkezése, akkor módosítják a "szabályokat".

Címlapkép: Vargosz / reformatus.hu

 

Ezeket olvasta már?