2020. 02. 13., csütörtök, 09:36
Megálmodta, megcsinálta. Molnár Erik másfél hónapja nyitotta meg vadonatúj üzletét Kaposváron a Noszlopy Gáspár utcában, ahol kamatoztatni tudja tehetségét a fodrászatban. Dolgozott más kaposvári szalonban is már, és sokat gyakorolt a nagypapája üzletében is, ahol elsajátította a fodrászat minden csínját-bínját.
A borbély szakma egy kis időre eltűnőben volt, legalábbis veszített a jelentőségéből, ugyanis a fodrászok egyaránt foglalkoztak női és férfi hajakkal is.A hajszobrászok felismerték azt a tényt, hogy bizony még ma is szükség van kifejezetten csak olyan szakmabeliekre, akik a férfiak hajakra specializálódnak. Erik is borbélyszalont nyitott, elmondása szerint egyre nagyobb igény van erre, hiszen a férfiak is jobban figyelnek a megjelenésükre, főleg a hajukra és szakállukra ügyelnek.
- Több, mint másfél éve dolgozom ebben a szakmában. A saját szalon nyitása előtt egy másik kaposvári fodrászüzletben dolgoztam, ahol női hajakkal is foglalkoztam, viszont úgy érzem, a tehetségemet jobban tudom kamatoztatni a férfi hajaknál, több kreatívitást látok ebben.
- A munkám a reklámom, hiszen a hajunkat nehéz elrejteni, mindenki látja. Ezért mindig igényes munkát végzek, figyelek az apró részletekre, emellett persze természetesen a vendégek kívánságait is szem előtt tartom.
Az üzlet a lehető legjobb helyen helyezkedik el, a város központjában, könnyedén megközelíthető, a közelben parkolni is tudunk. Letisztult, egyszerű de mégis hangulatos. Erik a fodrásziskolás évei találta ki az üzlet nevét, mindenképp próbált olyan nevet megálmodni, amivel kitűnhet.
- Fontosnak tartottam, hogy olyan üzletet nyissak, ahol nem kell időpontot kérni és előre bejelentkezni. Fixen a szalonban vagyok hétfőtől péntekig reggel kilenctől egészen este hét óráig. Ha bárki szeretne magának igényes frizurát bármikor betérhet hozzám.
Férfiak figyelem! Eriket megtaláljátok a Noszlopy Gáspár utca 2. szám alatti üzletében, elérhetitek ezen a számon +36-20/319-4658, valamint a Facebookon is megtaláljátok az üzletet ITT.