2020. 02. 13., csütörtök, 14:50
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) influenzafigyelő-szolgálat hatodik heti adatai alapján Magyarországon egyre nő a megbetegedések száma. Somogy megyében is több a beteg, de a megyék között így is az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek száma.
Az influenzafigyelő-szolgálathoz csatlakozott orvosok jelentése alapján február 3-a és 9-e között 16,3%-kal több beteg ment a háziorvosához influenzaszerű tünetekkel, ami az előző heti arányokhoz képest némi javulást jelent, de még így is nőtt a betegek száma a legtöbb megyében. Egyedül Pest és Győr-Moson-Sopron megyében csökkent a regisztrált esetek száma. A fertőzöttek száma egyébként Somogyban és Csongrádban a legalacsonyabb.
A betegek legnagyobb csoportjába a 0-14 éves gyerekek tartoznak, akik egyben a legveszélyeztetettebbek is, de a fiatal felnőttek körében is magas a panaszok száma. Az értékelések alapján alacsony intenzitású influenzajárvány bontakozott ki Magyarországon. Az egészségügyi szakemberek mindenkit arra kérnek, hogy fokozottan figyeljünk a higiéniára, valamint a tünetekkel forduljunk orvoshoz, ne menjünk zárt közösségbe (munkába, óvodába, iskolába stb.).
A járvány miatt több kórházban is teljes, illetve részleges látogatási tilalmat rendeltek el. Somogy megyében két intézményben, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztályán, valamint a Siófoki Kórház-Rendelőintézet Csecsemő-gyermekosztály, Újszülött intenzív osztályán él a korlátozás. A teljes listát az ÁNTSZ oldalán bárki megtalálhatja, így könnyebben informálódhat a helyzetről.