2020. 01. 15., szerda, 10:24
E heti beszélgetőpartnerünk: Novák Csaba coach-tréner
Az új évi fogadalmakkal tele van a padlás: többet sportolok, kevesebbet veszekszem a gyerekkel, és egyáltalán nem leszek utálatos az anyóssal. A sor hosszú, a megvalósítás azonban rövid. Néhány nap, jobb esetben pár hét után ismét a régi mederben folyik minden.
Mi segít, hogy változzunk?
A felismerés, amikor annyira fáj, ami velünk van, hogy úgy érezzük, már elég volt. Változhatunk tudatosan is, amikor megértjük a folyamatot, hová haladunk és megállítjuk azt, mert túl káros lesz, és a boldog élet esélytelenné válik. Az akaraterő azonban mindkét esetben elengedhetetlen. Határozzuk el magunkat, állítsunk össze egy olyan jövő képet, amiért érdemes tenni, dolgozni! Ebben a legnagyobb segítségünk az önbecsülésünk lesz.
Miként tudjuk az önbecsülésünket erősíteni, a pozitív énképünket kialakítani?
Nagyon sok ember küzd az önbecsülés hiányával, mert kezd kihalni a világból a dicséret, nagyon kevesen adják már, pedig nagyon sokan vágynak rá. A jót természetesnek veszik, a rosszra pedig mindig felhívják a figyelmet. Ha a jóra figyelnénk, ha dicsérnénk a másikat, az önbecsülés jelentősen növekedne.
Az önbecsülésre nevelést a gyerekkel kell kezdeni. Sok mindent jobban kéne csinálnunk a gyereknevelésben?
Akkor tudunk magas önértékelésű gyerekeket nevelni, ha mi rendben vagyunk, ha bennünk és körülöttünk rend van. Az emberek azonban nem akarnak magukkal törődni. Mindennel foglalkoznak, mindenre van idejük, csak magukra nincs. Kevés az énidő, a szokásainkat, életvitelünket azonban önkéntelenül is átadjuk a gyerekeinknek, a mintát ők is átveszik.
A statisztikák azt mutatják, ahol a gyerekek csonka családban nőnek fel, maguk is könnyebben lépnek a válás útjára. Tudunk ez ellen tenni valamit?
Sok házasságban a szokások rabjaiként, versengésben élnek a párok, és úgy érzik, az egyik fél nyer, a másik pedig veszít. A világ afelé halad, hogy csak a teljesítmény számít, így muszáj nyerned. Én azonban azt mondom, nem muszáj mindig nekünk győzni.
Jobb, ha nyelünk?
Nem. Azt kell megértenünk, hogy a másik miért mondja, cselekszi éppen azt, amit, és mi az, ami hiányzik neki, hogy jobban érezze magát. Ezért alapvető elvárás, hogy a kapcsolatot össze kell hangolni. A bántást azonban – sem a verbálisat, sem a fizikait – nem kell eltűrni, hanem a megoldás irányát megtalálni és abba beleállni, még ha az nehéz is. Ügyelni kell arra is, hogy milyen hangulatú a kapcsolatunk, az otthonunk.
Milyen egy jó hangulatú partner vagy szülő-gyerek kapcsolat?
Az alap, hogy sokat nevetnek és jó szándékkal működtetik a kapcsolatot. Nem kritizálunk, hanem segítünk. Útravalóként jó szokásokkal, szeretettel, nem pedig kővel pakoljuk tele a másik batyuját. Sokat kell beszélgetni, bár ebben a férfiak többsége nem túl jó.
Ezekben a beszélgetésekben elengedhetetlen az őszinteség. Hajlamosak vagyunk azonban még önmagunknak is hazudni. Sokszor tesszük ezt?
Rengetegszer. Van egy magunkról alkotott világ, és van a valóság. Van, amit hiszek, és van, ami létezik, a kettő pedig nem mindig egyezik. Egy átlagos élet 900 hónap, 75 év. Nem árt, ha tudjuk, mi történik velünk ez idő alatt, és tudatosan, nem a szokásaink rabjaként éljük a napjainkat.
Meg lehet-e, meg kell-e minden kapcsolatot menteni, vagy van, amit el kell engedni?
Nem lehet és nem is szabad minden kapcsolatot megmenteni. Én azonban családpárti vagyok, és amit tudok, megteszek, hogy a hozzám forduló párok kapcsolatát megmentsük. Eddig csaknem a felét sikerült helyre rakni, ez azonban több is lehetne, ha a párok előbb fordulnának szakemberhez. Tisztázni kell azt is, hogy kinek mire van szüksége a kapcsolatban. Ennek megfogalmazásával és elfogadásával máris tettünk egy lépést egymás felé. Innen pedig apránként, szépen lassan lehet visszatalálni a másikhoz, ismét felfedezni, hogy miért szerettünk egykor egymásba.
