Eredményes és sikeres évet zárt a kormányhivatal

2020. 01. 15., szerda, 11:55

2019-ben a Somogy Megyei Kormányhivatal kormányablakaiban átlagosan 12 percet kellett várakozni, és több mint 404 ezer ügyfél kereste fel az egységeket - mutatunk pár érdekes adatot!

A kormányablakokat a tavalyi évben több mint 404 ezren keresték fel, a rendszer gördülékeny működését pedig mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az ügyfeleknek átlagosan 12 percet kellett várakozniuk, és átlagban 9 perc alatt tudták elintézni az ügyeiket.

Az előző évhez képest a megjelent ügyfelek száma több mint 40 ezer fővel nőtt. Ennek egyik oka a kormányablakok ügyfélbarát nyitvatartási ideje, amely próbál illeszkedni a lakossági igényekhez. Ebből adódóan évről évre egyre több állampolgár használja ki az egyablakos ügyintézés lehetőségét. Az ügyfélszám növekedése annak is betudható, hogy tavaly júliustól bővült a kormányablakokban intézhető
feladatok köre.

Az egyik változás az volt, hogy az egészségbiztosítási pénztárakon kívül már a kormányablakokban is lehetőség nyílt a TAJ-kártya-másolat és Európai Egészségbiztosítási kártya kiadási iránti kérelem helyben történő elintézésére. A legfőbb feladatbővülést a szintén 2019. július 1-jén életbe lépett családvédelmi akcióterv hozta, amivel kapcsolatosan valamennyi támogatási kérelem benyújtható a kormányablakokban is.
2019. július 1-jétől négy új intézkedés lépett életbe: a babaváró támogatás, a jelzáloghitel-elengedés, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, illetve a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kibővítése.

Somogyban a családvédelmi akcióterv sikerét tükrözi, hogy személyesen csak a kormányablakokban a CSOK kölcsön iránti kérelmet használt ingatlan vásárlásához 871-en nyújtottak be, babaváró támogatást 905 házaspár igényelt, jelzáloghitel-elengedést 139 alkalommal kértek, továbbá a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kapcsolatosan 272 igény érkezett a tavalyi év során.

A 2019. december 20-i zárónapon Somogy megyében összesen 12414 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ami a 2000-2019 közötti időszak legalacsonyabb decemberi állományát jelentette. A regisztrációban szereplők száma az egy évvel korábbi állapothoz képest 90 fős (-0,7%-os) csökkenést mutatott. Az elmúlt évben is számos rendezvénnyel segítette a hivatal az álláskeresők munkába állását és a fiatalok pályaválasztásának megkönnyítését. A közfoglalkoztatás terén tavaly csökkent a programokban részt vevők létszáma, ami azt jelzi, hogy sokaknak sikerült elhelyezkedniük az elsődleges munkaerőpiacon.

Ezeket olvasta már?