2019. 11. 28., csütörtök, 19:18
Ünnepélyes átadó keretein belül vehették át a Somogy Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesületek, az Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságok és az Önkéntes Mentőszervezetek az elnyert pályázati eszközöket csütörtök délután.
Idén a somogyi tűzoltók összesen 56 millió forint értékű támogatást kaptak. Az elnyert összeget eszközökre, képzésekre, illetve egyéb szolgáltatás támogatásokra fordították. A Somogy Megyei Önkormányzati Tűzoltóságok 18 millió forintnyi védőfelszereléssel gyarapodott. A 38 Somogy Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület 36 millió forint összegben eszköz és szolgáltatás támogatást kapott. Két Somogyi Mentőszervezet pedig több, mint 2 millió forint értékű támogatást nyert el.
Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóság igazgatója köszöntőjében elmondta, az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkormányzati tűzoltó parancsnokságok illetve az önkéntes mentőszervezetek az elmúlt időben bizonyították létjogosultságukat. Bizonyították, hogy szükség van rájuk, hogy az általános veszély helyzetekben, a tűzeseteknél, a műszaki mentésnél, a természet produkálta katasztrófák esetén is megállják a helyüket.
A pályázati forrás évről évre biztosítja az egyesületek és mentőszervezetek fejlődését. A hatékony és biztonságos tevékenység ellátásához szükséges eszközöket sikerült pályázaton elnyerniük.