Robotversenynek adott otthont a Táncsics Mihály Gimnázium

2019. 05. 30., csütörtök, 13:58

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium adott otthont csütörtökön a WRO (World Robot Olympiad) verseny egyik regionális fordulójának. A verseny még 2004-ben indult, éves szinten 25 ezer csapat vesz részt a megmérettetésen, Magyarországon pedig 2014 óta rendezik meg.

Idén 176 csapat regisztrált összesen, ami a tavalyi adatokhoz képest rekordszámú versenyzőt jelent. Ezek a csapatok május 28-tól hat regionális fordulón mérhetik össze tudásukat, melynek egyik helyszíne Kaposvár. A verseny témája ebben az évben a „Smart Cities”, vagyis az okosvárosok címet kapta.

A regionális fordulókról a júliusi, tatabányai nemzeti döntőbe juthatnak tovább a csapatok, és a legjobbak fogják novemberben képviselni hazánkat a győri világdöntőn. A kaposvári megmérettetés előtt Debrecenben versenyeztek a fiatal diákok. Az eseményt Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere nyitotta meg beszédével.

Meg kell köszönnünk a szervezőknek, hogy Kaposvárra hozták az egyik fordulót. Hatalmas jelentősége van annak, ha egy ilyen rendezvényt szerveznek meg városunkban, hiszen az itt versenyző diákok a jövő mérnökei, programozói. Olyan világban élünk, ahol már elengedhetetlen az informatikai és programozási tudás jelenléte, legyen szó felhasználói, vagy profi szintről. Bízunk benne, hogy a jövőben még több kaposvári diák fogja megmutatni a tudását ezen a találkozón.

Hunka Gáborné, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese hozzátette: örömmel tölt el, hogy iskolánkban rendezhetjük meg ezt a próbatételt, azért is, mert Kaposvár először adhat otthont hasonló eseménynek. A versenyhez elengedhetetlen a logikus gondolkodás, fontos a csapatmunka, ami a diákok közösségépítését is nagyban segíti, illetve az informatikai, a műszaki és a természettudományi kompetenciájukat is fejleszthetik közben.

Ezeket olvasta már?