Klímaközpont: 300 millió forintos eszközbeszerzés indul

2019. 03. 07., csütörtök, 12:35

Aláírták az Állattudományi Klímaközpont laboreszköz beszerzésével kapcsolatos szerződést szerdán, a Kaposvári Egyetemen. Ennek eredményeként mintegy 300 millió forint értékű modern berendezés segíti majd a 6 milliárd forintos kutatásfejlesztési projektet.

700 millió forintból az egykor emblematikus "csillagistálló" helyén valósul meg az Állattudományi Klímaközpont. A Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével megvalósuló mintegy 6 milliárd forintos kutatásfejlesztési projekthez kapcsolódóan nagy volumenű mintegy 280 millió forintos laboreszköz beszerzés is megvalósul. Az erről szóló szerződést szerdán írta alá Prof. Dr. Tossenberger János a Kaposvári Egyetem kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, az Agrár- és Környezettudományi Kar dékánja, Dr. Borbás Zoltán, a Kaposvári Egyetem kancellárja valamint Kovács Péter János a Smithmann Hungary Kft ügyvezetője.

Az eseményen a projektet vezető Prof. Dr. Tossenberger János régóta várt és fontos lépésnek nevezte az eszközbeszerzéssel kapcsolatos szerződés aláírását. A tervek szerint a modern berendezések az előírt 90 napnál korábban megérkeznek majd a Kaposvári Egyetemre.

Mint ismert a gyorsan változó klimatikus viszonyok miatt teljesen új növénytermesztési-, állattenyésztési és takarmányozási módszerekre van szükség. A Kaposvári Egyetem szakmai vezetésével indított kutatási program gyakorlati megoldásokat kínál a projektben résztvevő ipari partnerek, így a Bábolna Tetra Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. közreműködésével. A négyéves program során a teljes termelési láncot, annak kritikus pontjait vizsgálják, annak érdekében, hogy a növényi és állati eredetű termékek mennyiségét és minőségét élelmiszer, illetve takarmánybiztonsági szempontból garantálni lehessen.

Ezeket olvasta már?