Segítség a kismamáknak, kispapáknak

2018. 06. 20., szerda, 13:10

Családbarát szülészeti programot hirdet a Kaposi Mór Oktató Kórház. Az intézmény vezetése a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztállyal, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztállyal, valamint a dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központtal együttműködve indította a projektet.

A program kiterjed a szülészeti épület infrastruktúrájára, melynek engedélyezési tervei a hónap végére elkészülnek, és melynek kivitelezésére 1 milliárd forintos előterjesztés készül a kormánynak. A program második eleme egy szülésre felkészítő tanfolyam, ami jövő kedden indul az intézményben, és a több alkalom során, a vajúdástól a szülésen át az újszülött ellátásig a témában mindenre választ kaphatnak az érdeklődők. A szemléletváltás részeként az újszülött és szülészeti osztály munkatársai szakmai továbbképzésen is részt vesznek az ősz folyamán.

A programról tartott hétfői sajtótájékoztatón dr. Moizs Mariann, a kórház igazgatója elmondta, hogy az infrastruktúra, a szaktudás és a szemléletformálás hármasával valóban család- és bababarát kórházzá válik az intézmény.

A dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ az ország bármely pontjáról fogadja a gyermekvállalásra készülő és ellátásra szoruló párokat. Minden jelentkezőt el tudnak látni, hiszen akkora tb-keret áll a kórház rendelkezésére, hogy nem kell kizárni senkit a közfinanszírozásból. A februári nyitás óta a központban 387 páciens jelentkezett ellátásra, és megtörtént a 100. petesejtleszívás is.

A várandósság és a szülés tekintetében országosan elkezdődött egy szemléletváltás, ami ezek legtermészetesebb formáját preferálja, és amelyhez mostantól a kaposvári kórház is partnere lesz a kismamáknak. Jövő kedden indul az a szülésre felkészítő tanfolyam, mely során a szülészorvossal, a szülésznőkkel találkozhatnak az érdeklődők, megismerhetik a vajúdás és a születés folyamatát, a lehetséges beavatkozásokat, a gyermekágyas időszakot, és a szoptatás, babaápolás csínját-bínját. A tanfolyam ingyenes, és keddenként 16 órakor kezdődik. A kórház arra kéri az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat a szülészeten előre jelezzék.

A szülészet épületének felújítása is elindult, ami már régi vágya volt a kaposvári kismamáknak, anyukáknak, az itt dolgozóknak, a városvezetésnek, és mindenkinek, aki gyermekét itt szerette volna világra hozni. Az épület terveire 51 millió forintot adott a kormány, melyek e hónap végéig el is készülnek. Közben 440 millió forintból zajlik egy eszközbeszerzési pályázat is, melynek a szülészet és a reprodukciós központ lesz a haszonélvezője, illetve készül az az előterjesztés a kormány számára, ami 1 milliárd forintot biztosít a kivitelezésre.

Ezeket olvasta már?