2018. 06. 16., szombat, 15:32
Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) született szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. A feltehetően nőstény ivarú utódot természetes úton, komplikációmentesen hozta világra az anyja.
Gajdos László, az állatpark igazgatójának közlése szerint a valószínűleg nőstény ivarú új utód problémamentesen jött világra, anyja gondoskodóan terelgeti kifutójukban és már a csapat többi tagjával is megismertette. Gajdos László megjegyezte, a következő huszonnégy óra kritikus lesz a kiselefánt számára, a gondozók remélik, hogy magához tudja venni a számára nélkülözhetetlen anyatejet, vagyis a tehén szoptatni fogja majd a kicsinyét.
Az ország legnagyobb elefántcsapatát a Nyíregyházi Állatpark tartja, a sóstógyógyfürdői látványosságban most négy afrikai és három ázsiai elefánt él. Kwanza párja, a két utód édesapja, a 26 éves Jack nevű elefántbika jelenleg a svájci Baselben egy tenyészprogramban vesz részt.
Az igazgató megjegyezte, míg ázsiai elefántból több egyedet tartanak a hazai állatparkok, addig afrikaiból keveset láthatnak a látogatók. Utóbbi oka, hogy kevés a jó genetikai adottságokkal rendelkező afrikai elefántbika, akik alkalmasak lennének a fedeztetésre. Afrikai elefánt Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható, ahol eddig háromszor született utód: elsőként 2007-ben, majd 2015-ben és 2018-ban.