2018. 02. 20., kedd, 11:31
A napokban észleltük, hogy a simonfai kilátó már nem várja a környéket kémlelőket. Utánajártunk, hová tűnt a kilátó, ahonnan még a balatoni dombokban is lehetett gyönyörködni.
A Meteor Kilátó 2008-ban épült a Meteor Természetbarát Turista Egyesület tagjainak kezdeményezésére és közreműködésével, a szükséges fát pedig a Sefag Zrt. biztosította. A tíz évvel ezelőtti avatón száz fehér postagalamb repült az égbe, és akkor még nagy reményeket fűztek a tizenöt méter magas építményhez, ahonnan tiszta időben gyönyörűen lehetett látni a balatoni dombokat és a Mecseket is.
A 7 millió forintos beruházás keretén belül rendbe tették a környéket, és a megállóknak autós pihenőt hoztak létre.
Mostanra azonban már csak egy nagy üresség fogadja az arra járókat, hiszen a közelmúltban a kilátót elbontották. Jaczó Győző, a Meteor Természetbarát Turista Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, az elmúlt tíz évben sajnos az egyesület sem tudott úgy foglalkozni a kilátó karbantartásával, ahogy kellett volna, ráadásul a vandálok is előszeretettel rongálták meg időröl-időre, amelyekből már rendőrségi ügy is volt.
Miután a Meteor TTE statikussal megvizsgáltatta az épületet kiderült, hogy életveszélyes, és egy erős szél is kidöntheti akár, éppen ezért a közelmúltban lezárták az érdeklődők előtt.
Az egyesület először Simonfa Község Önkormányzatához fordult segítségért, azonban ők sem tudtak segíteni a kilátó javításában. Ezt követően döntöttek úgy, hogy az a legjobb megoldás, ha elbontják.
Jaczó Győző, arra a kérdésre, hogy az üres helyen lesz-e valami, úgy fogalmazott:
Sajnos új kilátó építésére nincs az egyesületnek pénze.”
Akik azonban továbbra is szeretnék kémlelni a környéket, fel tudnak menni a csillagvizsgáló közelében található kilátóra is, ahonnan szintén gyönyörű panoráma tárul eléjük.