Elhagyta az utasát, lezúzta a rendőrautót, majd elhajtott

2018. 02. 20., kedd, 16:05

Nekiütközött a rendőrautónak, 18 éves utasa leesett a motorról, a 16 éves fiatalember pedig megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy nagyberki fiatal ellen, aki balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Tavaly november 10-én délelőtt Nagyberki belterületén a körzeti megbízottak észlelték, hogy egy segédmotor-kerékpáros szabálytalanul, a járdán egy utassal közlekedik. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzéssel a motoros után indultak, aki a járdáról az úttestre kanyarodott és nekiütközött a rendőrautónak.

Az ütközés következtében a 18 éves utas leesett a motorról, a helyi lakos pedig megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A sértett – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, a szolgálati gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként az egyenruhások azonosították a 16 éves sofőrt, akit egy órán belül otthonában elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A fiatalt segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.   

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Ezeket olvasta már?