2018. 01. 11., csütörtök, 07:58
A Marcali Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat négy férfi ellen, akik egy somogyi erdőben termesztették, majd lakóhelyükön árulták a marihuánát.
Az ötlet kitalálója az I. r. vádlott volt, akinek kérésére a vadőri feladatokat is ellátó IV. r. vádlott egy somogyi erdőben lévő rejtett tisztást szemelt ki a vadkender termesztésére. A területet vadkamerával őrizték, ahová az I. r. vádlott által az internetről rendelt magokból a III. r. vádlott által kicsíráztatott növény egyedeket maga az I. r. vádlott ültette el. Ezután a termést az I. r. vádlott szüretelte le, a III. r. vádlott segítségével pedig kiszárította és adagonként bezacskózta. A vadkendert az I. r. vádlott árulta, amelyben részt vett a II. r. vádlott, aki a vevőknek esetenként átadta a marihuána adagokat.
Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő I., II. és III. r. vádlottakkal szemben fegyház fokozatú, a IV. r. vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, illetve a vadkender eladásából származó, továbbá az I. r. vádlott által a többi vádlottnak a segítségükért adott pénzösszegek elkobzásra is indítványt tett.