2017. 10. 21., szombat, 18:30
Bár az őszi nagy hidegek még elmaradnak, egyre több fa hullatja le lombját és vészesen közeleg a nagybetűs fűtési szezon. Aki tehát az utolsó pillanatokra hagyta a ház körüli teendők ellátását, valamint még nem készült fel a fűtési szezonra, az jobb ha, minél hamarabb cselekszik.
A csodálatos őszi idő sokakat csábít túrára, hiszen a táj szépsége kiváló feltöltődést nyújt a monoton hétköznapok után. Sokan vannak azonban azok is, akiknek óriási kihívást jelent az évszakkal folytatott harc. A falevelek ugyanis nem söprik el magukat, sőt a beköszöntő esőzésekkel igazi rémálommá változtatatják a kertet vagy éppen a ház előtti járdát, kocsifeljárót. Ezen felül sokan az elszáradt gallyakkal és makacs fatörzsekkel szenvednek napokon át, hogy feldolgozzák és hasznosítsák azokat. Bármi is legyen tehát az őszi évszak kihívása, érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnünk. Valamint fontos, hogy kellő időt és utánajárást szánjunk a megfelelő eszközök kiválasztására.
Óvatosan a kertekben
Bő két és fél éve, 2015. március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg, többek között a kertes ház, és telektulajdonosokra vonatkozóan is. A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy, az élet és értékvédelem jegyében
Semmilyen szabályozás nem lehet azonban indok arra, hogy a telek gazdája ne foglalkozzon például a lakóhelye körül felgyülemlett avarral. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosának kötelesség a terület éghető hulladéktól való mentesítése. Ebbe pedig beletartozik az avar és más, hasznosításra nem kerülő száraz növényzet is. Így akinél szabálytalanságot állapítanak meg, az akár