2017. 10. 21., szombat, 13:38
Kaposszerdahelyi nyugdíjasokkal találkozott pénteken Gelencsér Attila. Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője az idősek hónapja alkalmából látogatta meg a szépkorúakat.
A politikus jó híreket vitt az időseknek. Elmondta, hogy először Magyarország történetében nyugdíj-prémiumot fizet a kormány novemberben.
Több mint harmincezer forintra számíthat egy átlagos magyar nyugdíjas az év végén, a nyugdíjprémium és a korrekció mellett pedig újra érkezhet az Erzsébet-utalvány is.
A kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. Januártól 3 százalékos inflációval számolunk, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.- mondta Gelencsér Attila.
Elhangzott: az év végi pénzosztás három tételből áll össze. Ezek közül az Erzsébet-utalványok értéke egységes lesz, 10 ezer forinthoz juthat minden jogosult. A másik két tétel a nyugdíjprémium, valamint a nyugdíjemelés korrigálása – ezt a kettőt mindenki a saját nyugdíjához mérten számolhatja ki.
Ha valaki a 121 ezer forintos átlagnyugdíjat kapja, annak 13 310 forinttal korrigálják a nyugdíjemelését, emellé pedig megkapja a 12 ezres prémiumot, valamint a várhatóan 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat. Ez összesen 35 ezer forint.
A visszamenőleges korrigálást megkapja mindenki, akinek január és november között nyugdíj jár. Nyugdíjprémiumra pedig az számíthat, aki az előző évben már részesült nyugellátásban, vagy hozzátartozói nyugellátást kap. A nyugdíjprémiumot és a korrekciót pedig már novemberben átutalják. 2018-ra 4,3 százalékos bővülést tervezünk, így jó reményünk van arra, hogy 2018-ban is lesz nyugdíjprémium, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó- hangsúlyozta képviselő.
Kaposszerdahelyen több mint 150 nyugdíjas van, akik mindannyian részesülnek a többletjuttatásokból.