Fél milliót csalt össze a szélhámos néhány kattintással

2017. 05. 22., hétfő, 11:15

A vádlott ellen tavaly indult nyomozás 31 rendbeli internetes csalás miatt. A büntetőeljárás alatt sem hagyott fel a csalásokkal és különböző internetes hirdetési oldalakon kerti medencéket, klímaberendezéseket, kerti bútorokat, babakocsikat kínált eladásra úgy, hogy a termékekkel ténylegesen nem rendelkezett.

2016 júniustól novemberig az ország különböző részeiből 47 vásárló jelentkezett, akik az árucikkeket megrendelték a vádlottól, annak az ellenértékét előre átutalták, a vádlott azonban a terméket nem küldte meg, a vételárat sem küldte vissza, majd a sértettek számára elérhetetlenné vált. A vádlott a tévedésbe ejtő magatartásával az egyes sértetteknek tízezer forint és száztízezer forint közötti, összesen két és fél millió forintot meghaladó kárt okozott.

A nyomozás során ügyészi indítványra elrendelték a vádlott előzetes letartóztatását, akivel szemben párhuzamosan hasonló bűncselekmények miatt több büntetőeljárás is folyik az országban. A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a vádiratban végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint vagyonelkobzás alkalmazását, továbbá a sértettek részére történő kártérítésre kötelezést indítványozott.

Ezeket olvasta már?