2017. 03. 15., szerda, 08:53
Az eljárás adatai alapján Sz. Zsolt 2016. október 22-én 23 óra 40 perckor egy kaposkeresztúri ingatlantól úgy indult el gépkocsijával, hogy abba ketten belekapaszkodtak, mivel meg akarták akadályozni a járművel történő közlekedést. A sofőr annak ellenére nem állt meg, hogy az időközben egyensúlyukat vesztett férfiak elestek és még több méteren keresztül tovább vonszolta őket.
A cselekmény következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a járművezetőt 2016. október 23-án 0 óra 15 perckor Taszár külterületén, a 61-es számú főútvonalon állították meg és vonták ellenőrzés alá. Az igazoltatáskor felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért a 26 éves kaposvári lakost mintavételre előállították, majd vezetői engedélyét elvették. Az eljárás során a vizsgálók Sz. Zsoltot - szabadlábon hagyása mellett - közúti veszélyeztetés bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást a napokban fejezte be és az ügyben keletkezett iratokat megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.