Gazdasági növekedést várnak idénre az elemzők

2017. 02. 14., kedd, 14:34

Hatodik alkalommal rendeztek gazdasági évnyitót Kaposváron a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamaránál kedden délelőtt. A Vármegyeházán tartott rendezvényre valamennyi kamarai tag és regisztrált vállalkozó meghívást kapott.

Varga József, a SKIK elnöke elmondta: a vállalkozások számára ma a szakképzés jelenti a legnagyobb kihívást,  illetve az a rendszer, hogy a kisvállalkozásokat miként tudják felkészíteni arra a digitális technológiára amely nélkül ma már nem lehet dolgozni. Ezen a területen országosan is nagy a lemaradás Európához képest, Somogyban pedig különösen rossz a helyzet.

Javulnak viszont a gazdasági mutatók. Dr. Zúgó Liliána gazdasági elemző előadásában hangsúlyozta: Európa kezd a válságból kilábalni. Hosszú évek után az idei az első olyan esztendő, amikor az előrejelzések minden európai országban növekedést várnak. Ez rendkívül bíztató jel, ugyanakkor sok a bizonytalanság is.

Nem tudjuk, hogy az új amerikai kormánynak milyenek a politikai szándékai, nem ismerjük, miként alakul az Egyesült Királyság Unióból való kilépése, több országban is parlamenti választások lesznek. Magyarországra azonban bíztatóak az előrejelzések, szép növekedést prognosztizálunk, a beruházásokat viszont tovább kell élénkíteni – mondta az elemző.

A fejlesztéseket az Európa Bizottság is támogatja az Európai Beruházási Tervvel. Ahhoz nemcsak forrásokat ad, de garanciát is biztosít, hogy a kockázatosabb beruházásokat is meglehessen valósítani. Tanácsot ad, valamint a beruházási környezetet is javítja azzal, hogy folyamatosan csökkenti az adminisztratív terheket.

A keddi rendezvényen előadást tartott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is.

Ezeket olvasta már?