2016. 11. 10., csütörtök, 12:20
Minden korábbi adómentesség megmarad Kaposváron, sőt bővül is a számuk 2017-ben. Egyebek mellett erről döntött csütörtöki ülésén a városi közgyűlés. Emellett intézményvezetői kinevezésről, illetve a parkolási rend módosításáról is döntött a képviselő testület
Akinek anyagi helyzete szükségessé teszi, továbbra is kérhet kommunális adómentességet, a vállalkozók, cégek pedig iparűzési adójukra részletfizetést, vagy halasztott fizetést igényelhetnek. Ezzel a lehetőséggel tavaly 91-en éltek, ők 400 millió forint értékben kaptak kedvezményt. Ez a lehetőség jövőre is megmarad, kiegészítve azzal, hogy azok a vállalkozások, cégek, amelyek kutatásfejlesztésre költenek, 10 százalék iparűzési adómentességet kapnak. Hasonló központi támogatás volt már korábban, Kaposváron 16 cég kapott ilyen támogatást. A város vezetői remélik, hogy a helyi adórendelet módosításával ez a szám tovább bővül.10 évig nem kell kommunális adót fizetni azoknak, akik a CSOK 10-et veszik igénybe. Óriási mértékű építkezés kezdődött Kaposváron, és a számítások szerint egyre többen tudnak élni a kedvezménnyel.
Nem emelkednek az autóbusz- menetjegyek és bérletek árai sem jövőre Kaposváron. A szolgáltató 2017. évre nulla százalékos tarifaemelés mellett 3 %-os forgalomcsökkenéssel számol. A forgalomváltozás a fizető utasok számának változását jelenti. A társaság felmérése szerint a különféle mentességek révén jogszerűen díjfizetés nélkül utazók száma eléri az utas szám 27 %-át. A Közlekedési Zrt.-nek az önkormányzati veszteségkiegyenlítés nélkül a biztonságos működéséhez átlagosan 26,8 %-os tarifaemelés lenne szükséges. Ezt elkerülendő, az önkormányzat jövőre 120 millió forint támogatást ad a társaságnak, szemben az idei 150 millió forinttal, úgy, hogy a közgyűlés 90 millió Ft támogatást most ad, 30 millió forintot pedig céltartalékba helyez. Tovább csökkentheti a szolgáltató kiadásait a gáztöltő állomás, és a tervek között szerepel 500 millió forintért elektromos autóbuszok vásárlása is. Ezek a járművek a belvárosban járnak majd, csökkentve a légszennyezettséget, s olyan utcákba is eljutnak, ahol jelenleg nincs tömegközlekedés.
Nem kell többé tartani az autó szélvédőjén megjelenő mikuláscsomagtól a gyerekeiket bölcsődébe, óvodába általános iskolába szállító szülőknek. A közgyűlés döntése értelmében az oktatási, nevelési intézmények fizető parkolóit reggeli érkezéskor, és a délutáni hazainduláskor jelképes összegért, évi 1000 forintért ingyen használhatják a szülők. A bölcsődei, az óvodai és az alsó tagozatos gyerekek szülei részesülhetnek ebben a kedvezményben. Több képviselő is javasolta, hogy a nagyobb gyerekeket nevelő szülők is részesüljenek a támogatásban, a kedvezményt terjesszék ki a felső tagozatos gyerekek szüleire is. Szita Károly polgármester javaslata alapján a tavaszi szünetig egyeztetnek a szülőkkel és intézményvezetőkkel a tapasztalatokról, és szükség estén bővítik a kedvezményezettek körét. Elhangzott: a 23 megyei jogú város közül mindössze 9-ben van hasonló kezdeményezés.
Határoztak a képviselők arról is, hogy jövőre nem emelik a közterületi bérleti díjakat, s megvitatták belvárosi vendéglátó egységek teraszainak téliesítési lehetőségét is.
Az önkormányzati bérlakások bérleti díjának 6 százalékos emelés lenne indokolt, ehelyett azonban mindössze 2, 8 százalékkal emelkednek a díjak.
Jövőre is lesz Kamarazenekari Fesztivál Kaposváron, a megszokott időpontban, az augusztus 20-a előtti héten. A város a következő 5 évben is támogatja a fesztivált, pénzügyi támogatást azonban egyelőre három évre vállalt be, évi 45 millió forint értékben, abban bízva, hogy később kevesebb támogatás is elég lesz a rendezéshez.
Intézményvezetői kinevezésről is döntött a képviselő testület. A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatói pályázatára négyen adták be a jelentkezésüket. Közülük hárman az intézmény dogozói. A testület egyhangú szavazattal Horváth Pétert támogatta, így ő váltja Horváth Katalint a vezetői székben.