Ütközött, majd továbbhajtott

2016. 10. 19., szerda, 09:58

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. október 12-én 16 óra 45 perc és 18 óra 5 perc közötti időben ismeretlen járművezető, ismeretlen típusú, színű és forgalmi rendszámú járművel nekiütközött Kaposváron, az Irányi Dániel utca 5. számú társasház mögötti parkolóban szabályosan leállított személygépjárműnek.

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatosan, valamint az okozó járműről és vezetőjéről információval rendelkeznek!

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezeket olvasta már?