A csoportja élére került a Zsiroskönyér

2016. 10. 19., szerda, 09:43

A kispályás bajnokság elmúlt három játéknapjának mindegyikén volt hétgólos „mesterlövész” a játékosok között. A keddi napon Szalai Norbert zörgette meg ennyiszer az ellenfél hálóját. Meglepetésre kikapott az eddig pontveszteség nélkül álló Pofára SE gárdája.

A „B csoport” eredményei:

Pofára SE-Win-Team 2010 2-3

Góllövők: Kolosi, öngól, ill. Becsei, Keszti, Komjáti.

Tapogatózó játék után a Win-Team ragadta magához a kezdeményezést, majd háromgólos vezetést szerzett. A második játékrészben magára talált a Pofára SE, de fordítani nem tudott a remekül védekező ellenféllel szemben.

Superbody-Investment 5-3

Góllövők: Antyipenkó 2, Kimpf 2, Szabó, ill. Horváth 2, Martin.

Kiegyenlített mérkőzésen, egyforma erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A Superbody jobb helyzetkihasználásának köszönhetően szerezte meg a három bajnoki pontot.

Alibi FC-Postás SE 5-3

Góllövők: Jutai 2, Lapat 2, Széphelyi, ill. Wágner, Kocsis, Nieselberger.

A mérkőzésen végig az Alibi csapata dominált, a második félidőre kicsit kiengedtek, de így is magabiztosan nyertek, megőrizve harmadik helyezésüket a tabellán.

Zsiroskönyér-Amatőrök 2011 11-2

Góllövők: Szalai 7, Czeglédi 3, öngól, ill. Bernáth, Kukuly.

Végig sportszerű keretek közt küzdöttek a csapatok, a Zsiroskönyér gárdájának nem okozott nagy nehézséget ellenfele ilyen arányú legyőzése sem. Szalai Norbert hét találattal járult hozzá csapata diadalához.

Kacsógép-Orci SC 2-3

Góllövők: Kéki, Lőrincz E., ill. Falka, Vass, Kesztyüs.

Két ellentétes félidőt láthattunk az est utolsó mérkőzésén, az elsőben az Orci, a másodikban a Kacsógép játszott jobban. Az első játékrész végére az Orci háromgólos előnyre tett szert, a térfélcsere után hatékonyabban játszott az ellenfél, de egyenlíteniük nem sikerült.

Ezeket olvasta már?