Szita Károly: elég a rendetlenségből!

2014. 06. 12., csütörtök, 10:47

Csökkenhet az utcai rendbontások, zaklatások száma a cseri és a donneri városrészben, miután az önkormányzat a jövőben megvonja a lakhatási támogatást azoktól, akik nem tartják rendben környezetüket. Szita Károlyt a döntés hátteréről kérdeztük.

- Lapunk megjelenése napján, csütörtökön tárgyalja a közgyűlés a "rendrendeletet". Nagy vitára számít?

- Nézze, ha valaki megérti a szándékainkat, akkor aligha fog tiltakozni. Higgye el, kellő alapossággal jártunk el, mire elértünk odáig, hogy szavazhatnak a képviselők a tervezetről. Hangsúlyozom: a rend közös értékünk, fontos, hogy érvényre is tudjuk juttatni.

Szita Károly- Annyit tudunk, hogy a Borhi Zsombor által vezetett munkacsoport tervezetét túl "puhának" tartotta...

- A lehető legszigorúbb szabályozást vártam, hiszen az enyém mellett sokak igazságérzetét sérti, ha valaki visszaél a békés kaposváriak türelmével és jóindulatával, miközben az általuk befizetett adóra fáj a foga. Erre hívtam fel a munkacsoport tagjainak figyelmét, akik a jelenlegi törvényi szabályozás mellett a maximumot hozták ki a rendeletből. Egyelőre tehát arról fognak szavazni a képviselők, hogy megvonhassuk a támogatást azoktól, akik nem képesek a saját portájukon rendet tartani, hozzájárulni a rendezett környezethez.

- Jól érezzük, hogy ezzel nem elégedett?

- Véleményem szerint lényegesen tovább kell menni, ezért a jelenlegi rendelet megszavazása mellett törvénymódosítást fogok kezdeményezni annak érdekében, hogy a jövőben mindazoktól megvonhassuk az önkormányzat által nyújtott támogatást, akik nem tartják be közösségünk írott vagy íratlan szabályait. Érzésem szerint ugyanis nem méltó a kaposváriak segítségére az az ember, aki fölösleges energiáit mások zaklatására, handabandázásra, utcai ordibálásra fordítja.

- Utcai ordibálás, handabandázás. Ezek hallatán a kaposváriaknak alighanem a Cser és a Donner jut eszükbe.

- Nem véletlenül. Főként ebben a két városrészben okoz problémát, hogy némelyek az utcán élik nem éppen egyszerű családi életüket. A perpatvarba pedig gyakran bevonnak olyan békés kaposváriakat is, akik napi rendszerességgel arra közlekednek. Tűrhetetlen, hogy kötekednek, félelemben tartanak másokat, miközben a másik oldalon meg a támogatásukra számítanak. Éppen egy hónapja járom a várost, mások mellett konzultálok pedagógusokkal, idősekkel, egyetemi professzorokkal. Több alkalommal előjött ez a téma, s a kaposváriak megerősítettek, támogatják a szigorúbb szabályozást.

- Vagyis hamarosan eltűnhetnek a járdára kipakolt kanapék?

- Ez is cél. Mi korábban próbáltunk szép szóval fellépni. Ki kell mondanunk, az nem járt sikerrel. Aztán felszólítottuk a kitelepülőket, hogy a kerítés másik oldalát tekintsék otthonuknak, az is csak részben hozott eredményeket. Mostantól viszont egyszerűen nem adunk segélyt azoknak, akik nem képesek szakítani rossz szokásaikkal. Bízom benne, hogy ez már kellően nyomós érve lesz.

- Alighanem szembe kell majd néznie néhány jogvédővel...

- Meggyőződésem szerint én a többség igazságérzetét és jogait képviselem, és ezért a jövőben ugyanúgy ki fogok állni, ahogy tettem korábban például a guberálás megtiltásakor. Az nem járja, hogy emberi jogokra hivatkozva kell eltűrniük a békés, normális életet élő kaposváriaknak a ribilliót. Az ő jogaik védelmében ki szólalt meg valaha is?

- Nem ez a kérdés, hanem az, hogy nehéz anyagi körülmények között élőktől megvonható-e a segély.

- Nézze, ebben az országban az elmúlt 24 évben valamiért elterjedt az a nézet, hogy a segély automatikusan jár annak, aki nélkülöz. Kaposvár szolidáris mindazokkal, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, de azt ne kelljen már eltűrnünk, hogy életerős, dolgozni képes emberek a munka helyett a segélyt követelik, s ezért ráadásul semmit nem akarnak visszaadni annak a közösségnek, amely a bajban segítő kezet nyújt. Szerintem nem túl nagy elvárás a normális emberi viselkedés. Ennyit várunk el, nem többet. 

"Az nem kultúrafüggő, hogy be lehet-e rúgni a buszváró oldalát" - heves vita a közgyűlésen

- A 23 megyei jogú városból nyolcban van hasonló szabályozás - mondta a csütörtöki közgyűlésen az előterjesztés szóbeli kiegészítésében Borhi Zsombor. A tervezet kidolgozásával megbízott munkacsoport vezetője állította: a törvény jelenleg nem teszi lehetővé, hogy szigorúbb szabályozást hozzanak be a képviselők elé.

Szita Károly hangsúlyozta: törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne csak azokat szankcionálhassák, akik nem tartanak rendet a környezetükben, hanem azokat is, akik megfélemlítik a békés kaposváriakat, akik handabandáznak az utcákon. A polgármester hangsúlyozta: a rend közös emberi értékünk, s aki nem szeretne rendet, annak nem tisztességesek a szándékai.

közgyűlés

- Aki segélyt kér a várostól, attól nem kérünk sokat, csak annyit, hogy tartson rendet. Ha ezt megteszi, nem kell szankcióktól tartania - mondta a fideszes Szép Tamás.

Lamperth Mónika szerint azonban különböző kultúrájú emberek élnek a városban, s némelyektől nem lehet elvárni, hogy meg tudjanak felelni egy ilyen rendeletnek, mert más a rendről, a tisztaságról alkotott fogalmuk, mint a nagy többségnek. Ilyen szankcionáló rendeletet nem tudok támogatni - hangsúlyozta a szocialista képviselő. Párttársa, Pintér Attila sem támogatta a tervezetet. Pintér szerint lakóközösségi feszültségekhez vezethet, ha például szomszédok egymást panaszolják be. A szocialista képviselő leszögezte: a rend ellenőrzése a város feladata. 

Dér Tamás fideszes tanácsnok rövid összegzésében annyit mondott, hogy aki nem szavazza meg a rendeletet, az a kaposváriak közössége ellen vét.

Szita Károly Lamperth Mónika álláspontjára reagálva egyértelműen a rendteremtés mellett foglalt állást. - Az nem kultúrafüggő, hogy be lehet-e rúgni a buszváró oldalát, s az sem, hogy átmegyek-e beverni a szomszéd pofáját - mondta a polgármester. 

Az előterjesztést a közgyűlési többség elfogadta, Lamperth nemmel szavazott, Pintér tartózkodott.

Ezeket olvasta már?