Illés: rossz döntéseket hoztam

2014. 06. 12., csütörtök, 10:13

Nem ezt az utat kellett volna választani, sok kérdésben másként kellett volna cselekedni - mondta önkritikusan a közgyűlésen Illés János, a Rákóczit üzemeltető kft. ügyvezetője, aki köszönetet mondott a város támogatásáért.

Szita Károly az elmúlt 10 év NB I-es szereplését köszönte meg, kiemelve, hogy a cél a visszakapaszkodás, akár egy év alatt is. Már csak azért is, mert a Rákóczi Stadion fejlesztés előtt áll, s fontos, hogy abban élvonalbeli mérkőzéseket játsszanak. Ennek érdekében a város ugyanakkora támogatást nyújt a következő szezonhoz is, mint az ideihez. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta: a klubnak vissza kell fizetnie az önkormányzat által nyújtott 75 millió forintos kölcsönt. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor tulajdonrész átadásáról kell megállapodnia a feleknek.

Dér Tamás, az egyesület új elnöke szerint a fő probléma a tulajdonosi szerkezet, követendő példaként a KKK-ban végrehajtott átalakítást említette annak érdekében, hogy megteremtsék a felemelkedés, az NB I-be való visszatérés alapjait.

Ezeket olvasta már?